Tévé

Dudás akar lenni

Fölszállott a páva

Interaktív

A magyar nép hagyományait páros lábbal tapodó bolsevik diktatúra idején történt, hogy 1970-ben néhány bátor partizán, meghúzódva a vasárnap esti főműsoridő rejtekében, megindította a Röpülj, páva! sorozatát.

A népzenei-néptáncos tehetségkutató vetélkedőnek több szériája futott le sikerrel, s a műsor egyszerre vált terepévé és katalizátorává a folklór mindmáig tartó reneszánszának: sokak örömére, s egy-két népzenetudós tartózkodó álláspontjától sem zavartatva.

Pár éve aztán a műsor új életre kelt, de persze értelemszerűen le kellett vetnie szocializmus kori nevét: most Fölszállott a pávának hívják – de legalább a páva megmaradt. Az új nemzeti kurzus, legalábbis önmagához mérten, alig nehezedett rá erre a műsorfolyamra, így egy-egy adást a gutaütés veszélye nélkül is meg lehetett tekinteni az első két évad során. A most indult harmadik évad egészében a gyerekeké lesz, s amint az a legelső területi válogató összeállításából rögvest kiderülhetett: a műsorkészítők ezúttal is inkább az elérzékenyülés, semmint az agyi vértolulás kiváltására törekszenek. Merthogy a sokoldalú (főleg ambícióit tekintve sokoldalú) műsorvezető, Novák Péter épp csak annyira tűnik fel az adás elején, hogy bejelentse: „megannyi bölcsességgel gazdagodhatunk” majd, s már át is adja a helyet a gyermeki bemutatkozó interjúk sorozatának. S a megszólaló kis néptáncosok és népzenészek valóban meghatóan bölcsnek, a kurtánál is kurtább bejátszott produkciórészletekben pedig tehetségesnek bizonyulnak.

Egy pöttöm megszólaló a társas kapcsolataiban jelen lévő „szerelmi szálakról” mesél, s megtudjuk, hogy ötödikben többet kell tanulni, és kamasznak lenni nehéz. S jeléül annak, hogy – De Sica filmcímével szólva – a gyermekek figyelnek bennünket, hát az is elhangzik egy kisfiú szájából, hogy ő bizony nyelveket tanul, és ha nagyobb lesz, kimegy külföldre. A legtöbb szó természetesen zenés-táncos szenvedélyükről esik, s e témakörben is bájos és roppant praktikus megnyilvánulásokat hallhatunk tőlük. Sohasem mórikálnak, ami a műsor operatőri-adásrendezői vonulatáról (meg a hébe-korba megszólaltatott területi zsűritagokról) már korántsem állítható ennyire kategorikusan. A kameramunka és a vágás például mindvégig nyíltan a néző elérzékenyítésére játszik, s mintegy mellékesen feltár egy komoly fixációt is, amely már-már a kézfetisizmus határát is eléri: a kamera menetrendszerűen fókuszál rá az ölben tartott vagy lógázó kis kezekre, csúcsra járatva azt a kép­ernyős közhelyet, miszerint a kéz mindent elárul a beszélőről. (Mely közhelyes gyakorlat popularitásában csupán a cigarettázásnak tulajdonított kifejezőerő művészfilmes tévhitéhez mérhető.)

A lényeg persze a produkciók sora lenne, de abból majd csak a vetélkedő későbbi szakasza fog többet mutatni. Egy hatéves fiúcska boszorkányos ügyességű seprűs táncából így is ízelítőt kaphattunk, s volt egy kiskamasz, aki már most remekül tudja, hogy hogyan kell a dudát fújni. Rajtuk igazán nem fog múlni a siker, csak aztán a felnőttek is fölnőjenek hozzájuk.

Duna TV, szeptember 4.

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.