Tévé

Falba szorult - Rising Star

Interaktív

„Magyarország valaha volt legnagyobb zsűrije” – büszkélkednek a szavazásra, helyesebben a szavazás lehetőségére okos telefonon bejelentkezett másfél száz­ezer nézővel a TV2 soros könnyű­zenei tehetségkutatóján, legalábbis enyhén elvetve a sulykot. Merthogy hiába emelkedik ez a szám a műsor folyamán, ugyan hol van mindez a hajdani Ki mit tud?-ok és táncdalfesztiválok levélözönétől vagy épp a megawattokat kipörgető villanykapcsolásos voksolásoktól? Arról már nem is beszélve, hogy az amúgy valóban minden korábbinál szavazáscentrikusabb műsorban mindvégig óvatosan tartózkodnak attól, hogy elárulják nekünk, egy-egy esetben pontosan hány szavazat is érkezett. Csupáncsak százalékokat látunk, méghozzá jó esetben 70 meg 80 százalékot, hiszen a Rising Starban a továbbjutáshoz több kell, mint egy alkotmánymódosításhoz: jeléül annak, hogy vannak azért igazán fontos és konszenzusra érdemes ügyek népünk életében.

false

 

Fotó: TV2

„Ó, fal! ó, fal! Drága kedves válasz!” – hangzik Pyramus fohásza a Szentivánéji álomban, s valami ilyet mondhattak magukban a tehetségkutató versengői is a középdöntő során, melynek főszereplője egy hatalmas LED-fal lett. Ez választotta el őket ugyanis a mindvégig előre lelkesedő stúdióközönségtől, s ennek felemelkedése jelezte számukra áhított továbbjutásukat. Ez a megoldás elsőre rém erőltetettnek tűnt, azonban hamar kiderült: a szavazók netes profiljait mozaikká összerendező képernyőmonstrum egészen jól mutat a tévében, s valóban valami új, naprakész érzetet sugall látványában. Jelen idejű interaktív drámának mutatja a show-t, immár fényévekre a „lezárom a szavazást” Stohl András-féle kézmozdulataitól, s ebben tényleg fel lehet ismerni az innovatív mozzanatot. Márpedig ez láthatóan nagyon fontos a műsorkészítők számára, s nem kétséges, hogy igazuk is van: ha valami érzékletesen kiderült az elmúlt hetekben, hát akkor az az, hogy a Facebook, az Instagram meg a többi ilyen internetes miskulancia túlbecsülhetetlen jelentőségű tényező.

false

 

Fotó: TV2

Mindehhez képest bizony mellékesnek tetszettek a hol jobb, hol rosszabb produkciók, még ha észbe vehettük is, hogy ezúttal is feltűnt a színen néhány énekes- és celebígéret. S mellékessé vált Majoros Péter és Ördög Nóra műsorvezető párosa, de éppígy a kezdetektől rossz kémiá­jú zsűri is, amelyben mindössze Mező Misi képviselte a pro­fesszio­nális véleményformálás magasiskoláját, úgy méghozzá, hogy eközben még valamilyennek is képes volt látszani. A többieknek ez nemigen ment, s e középdöntő során csupán Pásztor Anna tudta még észre vétetni magát – verbális túlszaladásai révén. „A 21. században, sokkal inkább, mint bármikor, szükség van a női energiákra…” – indult az énekesnő egyik hosszabb mondatszörnye, hogy utóbb egy versenyzőt ekképp biztasson: „kezedben van a fáklya”. De legalább most semmi olyasmi nem történt, amit a következő adásban menteni-magyarázni kéne, mert az ilyen féloldalas interaktivitás (mint az előző adásban alaposan leszerepelt Feke Pál visszautaló mentegetőzése) elég sokat el tud venni a maiság áhított érzéséből.

TV2, november 9.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.