Felrobbant földet éréskor Elon Musk Mars-rakétája

  • narancs.hu
  • 2021. február 3.

Interaktív

A Starship második tesztrepülése is kudarcos volt, még dolgozni kell a leszálláson.

Felrobbant a földet éréskor helyi idő szerint kedden a SpaceX amerikai űrkutatási magáncég Starship (Csillaghajó) SN9 nevű kísérleti rakétája. A rakétát mint ismert, az Elon Musk amerikai high-tech vállalkozó tulajdonában lévő SpaceX texasi indítóállomásáról bocsájtották fel. 

Az újrafelhasználható űrrakéta ezúttal tökéletesen startolt, a tervek szerint jutott el körülbelül tíz kilométeres magasságba, átfordult és elkezdett ereszkedni, ám landoláskor nem tudott időben visszahelyezkedni a megfelelő állapotba, rosszul landolt, majd ezt követően felrobbant.

Noha a földet érés kudarcba fulladt, a cég részéről a feladatot sikeresnek nevezték, bár elismerték, hogy "még dolgozni kell a leszálláson". A kilövés egyik irányítója azt mondta, a keddi csupán próbarepülés volt.

A SpaceX rakétát a múlt héten akarták felbocsájtani, de akkor amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) nem adta meg ehhez az engedélyt. A hatóság a sikertelen landolást követően azt közölte, ki fogják vizsgálni a kudarc okait.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.