És ezzel megérkeztünk a lényeghez. A FISZ kellően (ön)ironikus felhívásával (mely, mint mindannyian láthattuk, tömeges elégedetlenséget váltott ki az utca emberében) mutatott rá arra, hogy persze semmi sincsen rendben. A szigorúan írásmentes napot a problémák jegyében két program egészítette ki. Egyrészt a kolozsvári egyetemisták korábbi, hajléktalan emberek számára szervezett élelemgyűjtési akcióját fejezték be Budapesten, másrészt két napon át tartó kelet-közép-európai traumatalálkozót szerveztek a Fogasházba, cseh, szlovák, horvát, román és szerb vendégekkel.
A Mindennapi traumánkat add meg nekünk ma című, vérzivataros flyerrel promózott, felolvasásokkal tarkított rendezvényen a művészek mellett szociológusok, szerkesztők, aktivisták, történészek és oktatók beszélték körbe a történelmi és egzisztenciális traumákat, amelyek mindannyiuk számára bőséges mondanivalót biztosítottak. A szekciók elnevezései (például személyes terek, traumanarratívák) és a moderátorok igyekeztek irányt szabni a rendre túlcsorduló megszólalásoknak, több-kevesebb sikerrel. Szó esett gyökértelenségről, titkosrendőrségről, hajléktalanságról, holokausztról és kommunizmusról, tehetetlenségről és tenni akarásról. Ahogy a horvát Marko Pogacar mondta súlyos iróniával: elég lesz már a sok traumából, igyunk inkább sört.
Fogasház, január 14-15.
