Tévé

Helyén kezelni

A Dal 2016

Interaktív

Habár megannyi józan ítéletű férfiú és asszony állásfoglalása szerint az élet kiszámíthatatlan, azért persze jócskán akadnak közös létezésünknek olyan pillanatai, amikor mégis képesek vagyunk jó előre kitalálni az éppen bekövetkezendőket.

Például ilyen pillanatok egész sorából áll össze évről évre az Eurovíziós Dalversenyt felvezető hazai nótaválogató, s voltaképp akár ugyanez mondható el magáról a nagy nemzetközi megmérettetésről is. A közmédia műsorkészítői meg a magyar könnyűzene örök reménységei (vagyis a korábbi, kereskedelmi tévés tehetségkutatók által kényszerpályára bocsátott fiatalok) ilyenkor látványosan nekiveselkednek, s a kötelező felhajtásból végül bombabiztosan lesz hat darab lagymatag szombat este a képernyőn, valamint egy „futottak még” jellegű eurovíziós szereplés valamikor úgy május táján.

Érthető okokból ilyenkor aztán a kritikus is közepes méretű kínban van, hiszen Tatár Csilla és Harsányi Levente összekényszerített párosa tavaly óta bizony éppúgy nem lett izgalmasabb és a megtárgyalásra méltóbb, akárcsak a magyar könnyűzene. Igaz, idénre legalább a zsűri eleddig oly problematikus összetétele megváltozott. A ma már megveszekedetten történészkedő Rákay, Csiszár, illetve Rúzsa Magdi helyére bekerült Zséda („számos arany- és platinalemez tulajdonosa”) és két másik „zenei legenda”, azonban a döntnökök között így is váltig Pierrot maradt az egyedüli érdekes és adekvát figura. Ő most is hajlandó szigorú, sőt mi több, érdemi szakmai értékelést adni, s még a mondatai is formásak, nem úgy, mint a zsűri napszemüveges doyenjének, aki tartósan hadilábon áll az egyes, illetve többes szám használatának egyeztetési kötelmeivel. Bár azért a középdöntőkre Pierrot is felpuhulhatott valamelyest, máskülönben nem osztotta volna ki élete deklaráltan legelső tíz pontját egy olyan produkcióra, amelyben az énekes, Vásáry André hangját a dal kétharmadában, mi tagadás, alig lehetett hallani.

A meglepően nagylelkű pontozás mögött persze rejlik ésszerű ok is: idén a szokottnál is inkább „Eurovízió-kompatibilis” számot keres a zsűri. (A pillanat, amikor mi alkalmazkodunk a nagyvilághoz!) Olyan versenyszámot tehát, amely körül show van, ahol nem hétköznapi, sőt akár egyenesen extravagáns az előadó, szóval, amely jó esetben feltűnést kelthetne majdan Stockholmban. A férfihangján a középdöntőben most jószerint hallhatatlan, majd szokott hangfekvésére átváltó, erősen kihúzott szemű Vásáry számára ez a megközelítés jól érezhetően kedvező, ahogyan kedvező a Parno Graszt számára is, mely szép múltú roma együttes az egzotikum kártyáját játszhatná ki az összeurópai publikum előtt. S kedvezni látszanak a körülmények a bő egy esztendeje a Rising Star zuhanykabinjából megismert Freddie-nek (azaz Fehérvári Gábor Alfrédnek) is, aki markáns vonásai és kidolgozott felsőteste mellé most nagy körítést és egy meglehetősen tipikus eurovíziós számot kapott a jó sorstól. Az előjelek szerint mindez elég is lesz a szombati döntő megnyeréséhez, ám azért e borítékolható sikert – az egyik kiesett versenyzőt idézve – nem árt majd „a helyén kezelni”.

Duna TV, február 20.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.