A Tv2-ben a gyerekek felpofozásáról beszéltek, de a Médiatanács szerint ezzel nincs gond

  • narancs.hu
  • 2017. december 21.

Interaktív

Mert „nem bagatellizálták el a problémát”.

Nem indít eljárást a Médiatanács a Tv2 Appra magyar! – A gondolatshow című műsorának novemberi adása miatt, melyben a „gyerekbántalmazás elfogadhatóságáról” tettek fel kérdéseket a nézőknek és a stúdióvendégeknek. A testület az állampolgári bejelentések után kezdett el vizsgálódni, de

arra jutott, hogy a műsorszám nem mutatta be „a gyerekbántalmazást jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartásként”.

Az ominózus, Liptai Claudia vezette műsor november 21-i adásában azt a kérdést tették fel, hogy „Ön szerint adhat egy pofont a szülő a gyerekének?”, és többféle válaszlehetőséget kínáltak fel a nézőknek:

– „Igen, nekem se lett bajom a pofonoktól.”

– „Igen, de csak nagyon indokolt esetben.”

– „Nem, tilos megpofozni a gyereket.”

false

 

Fotó: Tv2/Appra magyar!

A műsorban megszólalt egy pszichopedagógus, Jávori Ildikó, aki azt mondta hogy „természetesen az életben vannak olyan helyzetek, amikor egy szülőnek muszáj egy darab, ritkán elcsapódó ütéssel a gyermekét figyelmeztetnie vagy megállítani valamiben”. Az adás után

a Párbeszéd a Médiatanácshoz fordult, mert a párt szerint a műsor gyerekverésre buzdított.

„A műsor a megjelenő humor ellenére nem bagatellizálta el a problémát, minden testi fenyítést ellenzett, valamint a műsor készítői a szereplők kijelentéseit is rendre ellenpontozták” – írja friss közleményében a hatóság.

(via hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.