Tévé

LúzAir

Fapad

Interaktív

Tételezzük fel egy röpke pillanatra, hogy a közszolgálati csatornákon azért készülnek sorozatok, hogy mi megnézzük őket.

Ez ugyan hatévadnyi Haction után kimondottan merész gondolatkísérlet, az igaz, de annál hasznosabb, hiszen kifizetőhelyekről nem könnyű kritikát írni. Innen közelítve akár még életképes újrahasznosított ötletnek is tűnhet összetolni egy újabb munkahelyes-áldokus-bénázós vígjátéksorozatot, háttérben a Munkaügyekkel és persze a The Office ősmintájával. Ráadásul legyen repülős a sorozat, az milyen vicces lesz már: csupa fura, fapados figurával! Ízibe’ meg is indult az alkotómunka Kálomista Gáborék szellemi műhelyében.

Csakhogy két epizód után már jól láthatók a megvalósítás korlátai, amelyek nem engedik szárnyalni az AirHorse csapatát. Még a legkisebb problémát jelenti a könnyen kiismerhető gagyiság, bár a burleszkbe illő, ámde korántsem burleszk kivitelezésű fizikai poénok töménysége azért enyhén zavarba ejtő. Babzsákról ledőlni, üvegajtónak nekimenni, dobozzal hasra esni, tolókocsit ráncigálni, vezérlőpultot leönteni – ez mind megvolt már, így elképzelhető, hogy a harmadik alkalomra már csupán a tortadobálás és a Benny Hill-féle kergetőzés marad kijátszható adunak. Komolyabb baj, hogy a forgatókönyvíró és kreatív producer Litkai Gergely nem uralja a háromsoros poénoknál nagyobb formákat. Sokszor kiderült már (legutóbb tán az Erkel Színházban), hogy az amúgy kimondottan tehetséges stand-upos nem képes vígjátéki szinten kezelni anyagát, s ez még a kommunikációképtelenségre összpontosító Fapadot is megviseli. Így aztán vannak mindenféle vicces, de főleg vicceskedő nevek (Tartós Helga, Spéter Géza, s pláne: Répássyné Vígh Aletta Kincső), az agyműködés legenerváltabb pillanatait jelző szóviccek (Saturday Night Fivér), de nincs vígjátéki dinamika. Ahhoz ugyanis több kell a karikatúranevekhez rendelt paródiafiguráknál, s több kell annál a néhány valóban ügyes poénnál meg az abszurd iránti érzékről tanúskodó ötletnél, amelyek feltűntek az eddigi két epizódban. (Ezek közül megörökítésre leginkább érdemesnek az a mozzanat tetszett, ahol is a légitársaság szorult helyzetben lévő vezetői azon tanakodnak, kikhez forduljanak segítségért: a fiúkhoz vagy a srácokhoz?)

A színészeknek tehát jobb híján önmaguk túlhajtott paródiáját kellene hozniuk, de ehhez meg alighanem gondosabb szereplőválogatásra lett volna szükség. Az a lényeg, hogy tudjon idegesítően/furán/zavartan a kamerába bámulni – mintha végül csupán ez a válogatási szempont érvényesült volna a casting során, no meg persze a megszokott reflexek. Így bizonyult aztán kihagyhatatlannak a puritán mimikájú, vígjátékban igazából majd’ mindig idegen testnek ható Dobó Kata, miközben más hölgyek éppenséggel köbre emelték önnön arcjátékukat. Ezt tette a rokonszenves Lengyel Tamás is, kinek játéka láttán a néző szinte hallani véli a rendezői instrukciót: túlozz, tú­lozz jobban! Becsülettel túlzásba megy a főszereplő Anger Zsolt is, jóllehet csupán a hangja bizonyul sitcomkonformnak, színészi alkata nem. A gárda persze még korántsem teljes, hiszen alkalmazni kell még a kötelező meleg stewardot, s eddig a légiirányítókról is alig tudunk valamit. Az egyik légiirányítót direkte Pindroch Csaba játssza – én máris előre kacagok.

M1, október 12.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.