tévésmaci

Jaj, de magos a kendermagos

  • tévésmaci
  • 2020. október 3.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a vaddisznókkal tárgyaltak, sürgetett az idő, mégsem mentek gyorsan a dolgok. Azt például már az elején be kellett látniuk, hogy a vaddisznók nem fognak megtanulni – a kedvükért sem – beszélni. Nem mintha nem lettek volna képesek rá, hisz a vonatkozó legfrissebb kutatások megerősítették, hogy meg se kottyanna nekik, úgynevezett gumós fogazatuk pont úgy helyezkedik el a szájüregben, hogy az kifejezetten segíti a szavak formálását, az artikulációt. Más sokkal beszédképtelenebb állatok már rég túl voltak a dolgon, némelyek ráadásul elképesztő szorgalmat is tanúsítottak, de a vaddisznók szartak az egészre, ezt nem lehet szebben mondani. Próbálkozhattál angollal, némettel, egzotikus nyelvekkel, semmi. Trochénak kifejezetten az volt a benyomása, amikor magyarul és olaszul próbálkozott, hogy egy vén vadkan ki is röhögte, de lehet, hogy kiröfögte, mindegy, a lényeg a gesztus megvető voltában rejlett. Sztupa erre azt mondta, hogy csupán paranoiás vagy, de ő sem boldogult sem a szláv, sem az indogermán nyelvekkel. Más kommunikációs csatorna után kellett ízibe nézni, de olyan nem nagyon adódott. Sztupa és Troché egy nap kivittek egy tonna makkot az erdőbe, kifejezetten nem makkszezon volt, úgyhogy örülniük kellett volna a disznóknak, de azok egy ujjal sem nyúltak hozzá, a hálátlan dögök. Lehet, hogy nem szeretik a makkot, szimpla marhaság csak a közmondás, amelyik különben sem úgy szól, hogy mit csinál az éhes vaddisznó. Lehet, hogy a háztáji sertés tényleg egészen más tészta, ezért felkeresték az előbb emlegetett tudósokat. A makk szó hallatán ugyan ők is csak vakarták azt a hülye tojásfejüket, de harmadnapra prezentáltak némi speciálisan a helyi viszonyokra kidolgozott vaddisznóeledelt – szárazat is, pástétomszerűt is. Amikor Sztupa és Troché Ómafa furikján mindezt kiszállították a’ erdőre, az ittas Ómafa zsebéből kiesett az elmaradhatatlan csokija: Kedvenc nugátszelet…

Pénteken (4-én) este tíz után visszatérhetünk a jó öreg Angliába, közelebbről a cheshire-béli Cholmondeley-kastélyba, ahol is pont Gabčík és Kubiš urak szerfelett fáradságos, de bizonyára felemelő kiképzése folyik abból a közismert célból, hogy a kontinensre visszatérvén rendezzenek bizonyos számlákat. Hogy végül ki hogyan és hányszorosan fizetett meg, addig sajna nem tart az Anthropoid című film az HBO3-on, de talán az is valami, hogy kis híján Cillian Murphyről nevezték el a bősi vízi erőművet. Sokáig arról is szó volt, hogy nevezett Cillian belép a Duna Körbe, de voltak, akik ellenezték, nem akarok neveket mondani. Ennek fényében (meg úgy egyáltalán is) az, hogy Jamie Dornan névrokona lehet másfél óráig a Modlitba előadójának, kifejezett megtiszteltetés. Szerencsére éjjel egy előtt a Moziverzumon elkezdik vetíteni Luc Besson a maga tökéletes ürességében is elég lendületes Nikitáját, annál is nemesebb gesztus, hogy itt alkalmat ad a nagy őszi Nyikita-verseny meghirdetésére. A kérdés egyszerű, ki tud több Nyikitát felsorolni? Én kezdek, Hruscsovval és Mihalkovval.

Szombaton délután tévézünk, s csakis a gyermeteg lelkű felnőttek: fél háromkor az HBO3 adja a 2018-as Stan és Pant, négykor meg az HBO a Fájdalom és dicsőséget, ah, Almodóvar Nyolc és féljét. Öregem, ha 100 évig élne, akkor sem, de ezt hagyjuk, hátha megnézi valaki.

Vasárnap estére a Duna főműsorszámnak előásta valahonnan a Nyaraló gyilkosokat (1982, basszus: Ustinov benne Poirot, az, hogy a nagypapa mozija, ezután már nem jelent semmit). Utána meg lenyomják a Volvert. Alighanem tényleg 100 éves lehet Pedro, a búskomor marha.

Hétfőre egy Vita és Virginia című 2018-as angol darab marad a Cinemaxon, amelyben Virginiát (aki, kell-e mondani, csakis Woolf lehet) Elizabeth Debicki játssza, azért mondom, mert ő lesz a The Crownban Diana. Hát csak a rím kedvéért, tévézzen nektek a Carmen Maura.

Figyelmébe ajánljuk

Mindent megértve

  • - minek -

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Palackposta

A magyarországi holokauszt 80. évfordulójára összeállított kiállítás több, bár nem feltétlenül eltérő nézőpontot és értelmezést rendel egymás mellé.

A létezés sötét ünnepe

  • Kiss Annamária

Perovics Zoltán színháza a megalapítástól kezdve, vagyis már a 90-es évektől kutatja a hiteles színházi jelenlét mibenlétét.

Végtelen frontok

Új frontot nyitott az orosz hadsereg május 10-én Harkivtól északra. Az ukrán védelmet felkészületlenül érte a támadás, sokan a katonai és a politikai vezetést hibáztatják, az elemzők pedig az orosz szándékot igyekeznek megérteni.

Kifelé legény

Törökország a Közel-Kelet nagy játékosa, senki sem nézheti levegőnek – legalábbis ezt üzenné Ankara serény külpolitikája. Ám a külvilág felé mutatott erős ország képe egyre hamisabb. A belső problémák lassan felemésztik az elnök rendszerét.

 

A holnap pajzsa

  • Szabó Attila

Az új európai uniós médiatörvényről, az EMFA-ról (European Media Freedom Act), s arról, hogy hozhat-e az elfogadása bármi jót Magyarország számára, e lap hasábjain nemrég Polyák Gábor írt figyelemfelkeltő, de lemondó hangvételű cikket. 

 

A többi dráma

Átalakítja a legendás drámatagozatos oktatást a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a tankerület és az igazgató – utóbbi most fideszes önkormányzati képviselő lett. Az érintettek a szülői értekezleten hiába kérdeztek, hivatalos leveleikre sem kapnak választ.

„Passzívan tűrni kényszerülnek”

Akkugyárak melletti lakhatásról, kőbánya és függőhíd alatt „felejtett” emberekről, a rendeleti kormányzás salátatörvényeiről és az elmúlt évek jogalkotási gyakorlatának „mellékhatásairól” beszélgettünk a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda vezetőjével és munkatársával.