Kelet-nyugati Tangó Fesztivál

Összhang

  • - kovácsy -
  • 2004. március 4.

Interaktív

Tangóhétvége a Millenáris Parkban, harmadik este, vasárnap.

Idejében, már előző este megtudhattuk, hogy hét helyett már hatkor kezdődik a program. Kalla Sándor és népi zenekara szolgáltatja a zenét a milongához, amit tangóössztáncnak fordíthatnánk szabadon. Tánciskolaérzés hatja át a hangulatot, pedig az öt-tíz, folyton cserélődő pár között többségben vannak a magabiztos siklású, már-már szenvedélyesen lendülő-forduló, ugyanakkor a bénábbakat láthatóan kevéssé frusztráló profik. Hiányzik a füstös, nekikeseredett, de egyenes derékkal viselt mélabú, amit elvárna egy efféle helytől a tájékozatlan látogató. A valóság ezzel szemben az, hogy a tangó nem általában van, hanem aktuálisan, a táncolás során keletkezik, nem kíván pezsgőt, de még csak hosszú szipkás szivarkát sem. (Dohányozni amúgy sem lehet, a karzaton elhelyezkedő söntés pedig megdöbbentően kevéssé érdekli a budapesti tangónépet - itt bizony kívülálló vagyok és maradok.) De akkor mit kíván a tangó? Többszörös összhangot, zene és táncos, technikai tudás és hangulat, férfi és nő között. Akik pedig itt vannak, azért jöttek, hogy tangózzanak, nem arra várnak, hogy valamilyen misztikus lelki folyamat során hassa át őket a milongaérzés. Egy partner - egy tánc. Hogy ők maguk mit kívánnak, ezt az egyik, szemre igencsak tehetséges táncosnő fogalmazza meg kitartó kérdezősködésemre: érezze át a partnere a zenét, a technikát, no és a nőt, és akkor ő is át tudja adni magát a tangó összetett örömének, amihez a személyes rokonszenvnek nincs feltétlenül köze.

A prímás szaladgáló futamai mögött lassan befeszül a ritmus, valóban tangóként szól a "Lesz maga juszt is az enyém" kezdetű kuplé, de még az a dal is - ki tudja, nem tangó volt-e eredetileg is -, amihez annak idején még a "Já ljubljú tyibjá, zsizny" címet illesztette a gimnáziumi orosz tankönyv. A táncolókat a kivetített DVD-képsorok sem zavarják meg, pedig az élő zenétől láthatóan igencsak eltérő ritmusra járják a profik.

Előző este Boris Kovac és a LaDaABa Orchest játszott - jóval nagyobb érdeklődés mellett. Egy-egy pár akkor is felbukkant a színpad előterében, bár a magabiztos turnérutinnal fellépő együttes szívesen tette próbára őket jellemző, világvégi-kakofón káoszfordulataival, miközben a zenekar vezetője lendületes, cipollás bakugrásokkal szórakoztatta a visszafogott, ám a lelkesüléstől sem idegenkedő közönséget.

A legnagyobb tömeg azonban pénteken gyűlt össze, a táncbemutatóra. A budapesti pengék mellett egy francia páros is felvillantotta a tutit - ők megjelentek vasárnap este is, hogy még egyszer bemutassák: a tangó lényegét nem a látványos, magamutogató rándulások és megtorpanások adják. Kifejezőeszköz, nyelv a tangó - mondja a rendezvény és a budapesti tangó-kultúra egyik szervezője. És - üzenik a franciák - ez a nyelv is képes egyszerűen, erőteljesen keretezni szétfutó kuszaságokat.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.