Kelet-nyugati Tangó Fesztivál

Összhang

  • - kovácsy -
  • 2004. március 4.

Interaktív

Tangóhétvége a Millenáris Parkban, harmadik este, vasárnap.

Idejében, már előző este megtudhattuk, hogy hét helyett már hatkor kezdődik a program. Kalla Sándor és népi zenekara szolgáltatja a zenét a milongához, amit tangóössztáncnak fordíthatnánk szabadon. Tánciskolaérzés hatja át a hangulatot, pedig az öt-tíz, folyton cserélődő pár között többségben vannak a magabiztos siklású, már-már szenvedélyesen lendülő-forduló, ugyanakkor a bénábbakat láthatóan kevéssé frusztráló profik. Hiányzik a füstös, nekikeseredett, de egyenes derékkal viselt mélabú, amit elvárna egy efféle helytől a tájékozatlan látogató. A valóság ezzel szemben az, hogy a tangó nem általában van, hanem aktuálisan, a táncolás során keletkezik, nem kíván pezsgőt, de még csak hosszú szipkás szivarkát sem. (Dohányozni amúgy sem lehet, a karzaton elhelyezkedő söntés pedig megdöbbentően kevéssé érdekli a budapesti tangónépet - itt bizony kívülálló vagyok és maradok.) De akkor mit kíván a tangó? Többszörös összhangot, zene és táncos, technikai tudás és hangulat, férfi és nő között. Akik pedig itt vannak, azért jöttek, hogy tangózzanak, nem arra várnak, hogy valamilyen misztikus lelki folyamat során hassa át őket a milongaérzés. Egy partner - egy tánc. Hogy ők maguk mit kívánnak, ezt az egyik, szemre igencsak tehetséges táncosnő fogalmazza meg kitartó kérdezősködésemre: érezze át a partnere a zenét, a technikát, no és a nőt, és akkor ő is át tudja adni magát a tangó összetett örömének, amihez a személyes rokonszenvnek nincs feltétlenül köze.

A prímás szaladgáló futamai mögött lassan befeszül a ritmus, valóban tangóként szól a "Lesz maga juszt is az enyém" kezdetű kuplé, de még az a dal is - ki tudja, nem tangó volt-e eredetileg is -, amihez annak idején még a "Já ljubljú tyibjá, zsizny" címet illesztette a gimnáziumi orosz tankönyv. A táncolókat a kivetített DVD-képsorok sem zavarják meg, pedig az élő zenétől láthatóan igencsak eltérő ritmusra járják a profik.

Előző este Boris Kovac és a LaDaABa Orchest játszott - jóval nagyobb érdeklődés mellett. Egy-egy pár akkor is felbukkant a színpad előterében, bár a magabiztos turnérutinnal fellépő együttes szívesen tette próbára őket jellemző, világvégi-kakofón káoszfordulataival, miközben a zenekar vezetője lendületes, cipollás bakugrásokkal szórakoztatta a visszafogott, ám a lelkesüléstől sem idegenkedő közönséget.

A legnagyobb tömeg azonban pénteken gyűlt össze, a táncbemutatóra. A budapesti pengék mellett egy francia páros is felvillantotta a tutit - ők megjelentek vasárnap este is, hogy még egyszer bemutassák: a tangó lényegét nem a látványos, magamutogató rándulások és megtorpanások adják. Kifejezőeszköz, nyelv a tangó - mondja a rendezvény és a budapesti tangó-kultúra egyik szervezője. És - üzenik a franciák - ez a nyelv is képes egyszerűen, erőteljesen keretezni szétfutó kuszaságokat.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.