Írtunk már az Utcafrontról nem sokkal annak indulása után (lásd: Térhangzás, Magyar Narancs, 2018. június 14.), elég lelkesen.
A műsor címére asszociálva meg is jegyeztük, hogy „az utca valóban tud frontvonal lenni, építészeti értelemben is: elég csak az utóbbi évek, évtizedek budapesti (és valamivel kevésbé feltűnő, de vidéki városokban is megjelenő) bontási-építési küzdelmeire, műemlékrombolásaira gondolni”. Sok minden történt azóta ezen a fronton is: NER-kompatibilis sportlétesítmények záporoztak az égből, épül a Disney-vár Budán, a biodóm meg a többi a Városligetben, a műemlékek pedig továbbra is hajlamosak eltűnni. Az elmúlt hónapokban pedig mintha megint feljebb tekerték volna az építészeti küzdelmek hőfokát. Avagy a kultúrharc ide is oly mértékben begyűrűzött, hogy most már a teljesen laikusoknak is kiszúrja a szemét.
Indokolt tehát odahallgatnunk, mi érzékelhető mindebből a továbbra is nagyjából egyetlen komolyabb építészeti műsorban, a Klubrádió Utcafrontjában. Nagyon is sok, vagy csak szerencsénk volt, és pont jó adást kaptunk el. Mindenesetre a legutóbbi epizódban benne volt minden, ami a nem szakmabeli hallgatót érdekelheti: műemlékek bontásától a megatemplom-építésig. Rózsa Péter téma iránti lelkesedése ma sem tűnik lanyhábbnak, mint a kezdetekkor, és ez önmagában is szép teljesítmény. (Pláne, hogy közben ő is megharcolta és el is bukta a maga harcait, illetve azok egy részét.) Talán túlzás, de néha olyan érzésünk támad, mintha az Utcafront a műsorvezető számára is egyfajta menedék lenne, különösen, amikor el lehet kalandozni messzi tájakra, amihez továbbra is Sylvester Ádám remek úti beszámolói adják a szellemi hátteret.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
