Rádió

Makovecziádák

Építészet a Klubrádióban

Interaktív

Írtunk már az Utcafrontról nem sokkal annak indulása után, elég lelkesen.

Írtunk már az Utcafrontról nem sokkal annak indulása után (lásd: Térhangzás, Magyar Narancs, 2018. június 14.), elég lelkesen.

A mű­sor címére asszociálva meg is jegyeztük, hogy „az utca valóban tud frontvonal lenni, építészeti értelemben is: elég csak az utóbbi évek, évtizedek budapesti (és valamivel kevésbé feltűnő, de vidéki városokban is megjelenő) bontási-építési küzdelmeire, műemlékrombolásaira gondolni”. Sok minden történt azóta ezen a fronton is: NER-kompatibilis sportlétesítmények záporoztak az égből, épül a Disney-vár Budán, a biodóm meg a többi a Városligetben, a műemlékek pedig továbbra is hajlamosak eltűnni. Az elmúlt hónapokban pedig mintha megint feljebb tekerték volna az építészeti küzdelmek hőfokát. Avagy a kultúrharc ide is oly mértékben begyűrűzött, hogy most már a teljesen laikusoknak is kiszúrja a szemét.

Indokolt tehát odahallgatnunk, mi érzékelhető mindebből a továbbra is nagyjából egyetlen komolyabb építészeti műsorban, a Klubrádió Utcafrontjában. Nagyon is sok, vagy csak szerencsénk volt, és pont jó adást kaptunk el. Mindenesetre a legutóbbi epizódban benne volt minden, ami a nem szakmabeli hallgatót érdekelheti: műemlékek bontásától a megatemplom-építésig. Rózsa Péter téma iránti lelkesedése ma sem tűnik lanyhábbnak, mint a kezdetekkor, és ez önmagában is szép teljesítmény. (Pláne, hogy közben ő is megharcolta és el is bukta a maga harcait, illetve azok egy részét.) Talán túlzás, de néha olyan érzésünk támad, mintha az Utcafront a műsorvezető számára is egyfajta menedék lenne, különösen, amikor el lehet kalandozni messzi tájakra, amihez továbbra is Sylvester Ádám remek úti beszámolói adják a szellemi hátteret.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.