Rádió

Makovecziádák

Építészet a Klubrádióban

Interaktív

Írtunk már az Utcafrontról nem sokkal annak indulása után, elég lelkesen.

Írtunk már az Utcafrontról nem sokkal annak indulása után (lásd: Térhangzás, Magyar Narancs, 2018. június 14.), elég lelkesen.

A mű­sor címére asszociálva meg is jegyeztük, hogy „az utca valóban tud frontvonal lenni, építészeti értelemben is: elég csak az utóbbi évek, évtizedek budapesti (és valamivel kevésbé feltűnő, de vidéki városokban is megjelenő) bontási-építési küzdelmeire, műemlékrombolásaira gondolni”. Sok minden történt azóta ezen a fronton is: NER-kompatibilis sportlétesítmények záporoztak az égből, épül a Disney-vár Budán, a biodóm meg a többi a Városligetben, a műemlékek pedig továbbra is hajlamosak eltűnni. Az elmúlt hónapokban pedig mintha megint feljebb tekerték volna az építészeti küzdelmek hőfokát. Avagy a kultúrharc ide is oly mértékben begyűrűzött, hogy most már a teljesen laikusoknak is kiszúrja a szemét.

Indokolt tehát odahallgatnunk, mi érzékelhető mindebből a továbbra is nagyjából egyetlen komolyabb építészeti műsorban, a Klubrádió Utcafrontjában. Nagyon is sok, vagy csak szerencsénk volt, és pont jó adást kaptunk el. Mindenesetre a legutóbbi epizódban benne volt minden, ami a nem szakmabeli hallgatót érdekelheti: műemlékek bontásától a megatemplom-építésig. Rózsa Péter téma iránti lelkesedése ma sem tűnik lanyhábbnak, mint a kezdetekkor, és ez önmagában is szép teljesítmény. (Pláne, hogy közben ő is megharcolta és el is bukta a maga harcait, illetve azok egy részét.) Talán túlzás, de néha olyan érzésünk támad, mintha az Utcafront a műsorvezető számára is egyfajta menedék lenne, különösen, amikor el lehet kalandozni messzi tájakra, amihez továbbra is Sylvester Ádám remek úti beszámolói adják a szellemi hátteret.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.