A Twitter–Trump-csörte következményei

Lenyomták a gombot

Külpol

A capitoliumi zavargások után a legnagyobb közösségi oldalak kizárták Donald Trumpot, és a nagy technológiai cégek szabályozását és a szólásszabadságot érintő vita ettől csak élénkebb lett. Brüsszelnek és a Biden-kormányzatnak is lesz még szava az ügyben.

Nehéz megtippelni, mit csinálhat most Donald Trump, de azt biztosan tudjuk, mit nem: nem twitterezik, nem ír kommünikéket a Facebookra és a youtuber karrierjének is lőttek. Pár hete ez még elképzelhetetlen lett volna. A 2016-os választási kampányban, majd az azt követő négyéves elnöksége alatt Trump hangosbeszélőként használta a közösségi szolgáltatásokat. Több tízmilliós követői tábort épített fel a Twitteren, ahol lényegében szűrő nélkül adhatta elő, ami épp az eszébe jutott. Közléseivel gyakran a saját stábját is meglepte, például a hadsereg vezetői is csak a közösségi oldalról értesülhettek 2019 januárjában arról, hogy az elnök állítása szerint „konzultált a tábornokokkal és katonai vezetőkkel, és arra jutottak, hogy az Egyesült Államok hadseregében nem szolgálhatnak transzneműek”.

A közvetlen kommunikációt természetesen nem Trump találta fel. Az összes modern híresség él vele. A leghamarabb azok kaptak rá, akik összeütközésbe keveredtek a sajtóval. Tizenöt éve, amikor Barbra Streisand el akarta érni, hogy töröljék a házáról készült képet, a törlési kísérletről szóló hírek miatt egyre több emberhez jutott el a ház fotója. Ez lett a Streisand-effektus: minél nagyobb erővel próbálnak az internetről eltüntetni valamit, az hajlamos annál ismertebbé válni. Töröltetni ma sem tudná Streisand a képet, de közvetlenül, az újságok szűrője nélkül fordulhatna a rajongóihoz. Ők pedig eldönthetnék, hogy elfogadják-e a sztár narratíváját.

A felháborodás drogja

A közösségi oldalakat – főleg a Twittert és a Facebookot – sok kritika érte az elmúlt négy évben, mert valótlanságok és gyűlöletkeltő hazugságok terjesztéséhez nyújtottak platformot az elnöknek. Trump olyan kijelentéseket is megengedhetett magának, amilyeneket egy magánember vagy talán még egy véleményvezér sem. Mindezt úgy, hogy mindkét szolgáltatás rendelkezik felhasználási feltételekkel, szabályokkal, amelyekben megtalálható az erőszakkal fenyegetés s az erőszakra bujtogatás tiltása. Tiltott még a zaklatás, a gyermekek szexuális kihasználása, bántalmazása, a terrorizmus támogatása, de sok egyéb mellett a törvénysértő vagy felnőtt tartalmak megosztása is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.