Médiatanács: Tisztességtelen gyakorlatot folytathatott az ÉkszerTV

  • narancs.hu
  • 2020. április 22.

Interaktív

A vizsgálata eredményét továbbította a GVH-nak a hatóság.

„Tizenegy állampolgári bejelentés is érkezett a Médiatanácshoz a Magyar ATV Ékszer TV című vásárlási műsorának március 12-e és április 1-je között sugárzott epizódjai kapcsán. A bejelentők azt sérelmezték, hogy a naponta háromszor jelentkező műsorban a koronavírus-járványra hivatkozva népszerűsítettek étrend-kiegészítő és higiéniás termékeket, továbbá kifogásolták a kézfertőtlenítő gél magas árát” – írja közleményben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

A grémium megállapította, hogy ugyan a maguk a vizsgált adások nem ütköztek a médiaigazgatási szabályokba, de felmerült, hogy sérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, mivel a termékek népszerűsítése gyakran összemosódott a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos tájékoztatással, továbbá nélkülözhetetlennek titulálták azokat.

A Médiatanács szerint a műsorvezetők az adásokban nemegyszer hangsúlyozták, hogy az étrend-kiegészítők alkalmazása akár életet is menthet. Mivel a hatóságnak nincs hatásköre ilyen jellegű bejelentések elbírálására, így a vizsgálat eredményeit továbbította a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), hogy eljárjon ebben az ügyben, amelynél egyébként április 14. óta már folyamatban van egy versenyhivatali eljárás a műsor készítője ellen.

„A Médiatanács fentieken túl kiemeli, hogy bár a hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehetséges hatósági eljárás lefolytatása, vizsgálja annak lehetőségét, hogy az ilyen és hasonló jellegű panaszok, problémák kezelésére a jövőben megoldást találjon” – írja a hatóság.

Mint ismeretes, a csatornán a teleshop házigazdája három üveg 300 milliliteres kézfertőtlenítőt kínált megvételre 12 ezer forintért, amiket – a képernyőn megjelent árcédula szerint – 60 ezer forintról áraztak le.

Fotó az ÉkszerTV érintett adásáról

Felvétel az ÉkszerTV érintett adásáról

Fotó: hvg.hu

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.