Tévé

Nem százas - 700-as klub az ATV-n

Interaktív

Talán önök is észrevették már, hogy hosszú évek óta két mozdíthatatlan sarokköve van az ATV műsorstruktúrájának: a Hit Gyülekezete Vidám vasárnapja meg a 700-as klub nevezetű képződmény. Még híre-hamva se volt e tájékon Kálmán Olgának, Rónai Egonnak, de Havas Henriknek sem, ellenben még létezett jobboldali sajtóklub, Kumin Ferenc pedig még mint ígéretes politológuspalánta ücsörgött a stúdióban, amikor ez a két műsor már rég a hagyomány által megszentelt természetességgel került adásba. A CBN, azaz a Christian Broadcasting Network által világszerte kihelyezett 700-as klub című műsor, a középpontban az alapító teleevangélistával, Pat Robertsonnal például napjában kétszer is a magyar tévénézők elé jut. Méghozzá különösebb feltűnés és botrány nélkül, ami Robertson és műsora ismeretében egészen megdöbbentő.

Pat Robertson

Pat Robertson

 

Merthogy az evangélium üzenetét hirdető Pat Robertson a kép­ernyőn rendre a legvadabb dolgokat mondja, s szinte bármilyen témával kapcsolatban. Az amerikai keresztény (szélső)jobboldal idős ikonja részben a napi híreket kommentálva, részben a nézői kérdéseket megválaszolva bármikor leszbikus összeesküvésnek bélyegzi az abortusz intézményét, praktikus imát ajánl a használt ruhákban megbúvó démonok ellen, összekapcsolja egymással a sátánizmust és a homoszexualitást, s nem mellesleg államfők megöléséről és államok lebombázásáról elmélkedik. Ijesztő eszmefuttatásaiból természetesen az úgyne­vezett Istent sem hagyja ki: ő sújtotta például Haitit 2012-ben súlyos földrengéssel, miután az ottaniak az ördöggel kötött paktum révén szabadultak meg úgy két évszá­zada a franciáktól és a rab­szol­gaság­tól. De ugyanez az Isten ér­­telem­szerűen megfékezné a tornádókat, ha elég sokan imádkoznának hozzá. Az ima erejét Robertson a műsorban is visszatérően beveti, hogy betegségeket vegyen le nézőiről ilyesformán: most nézi az adásunkat valaki, akit erős hátfájás gyötör, az Úrhoz fordulok, hogy fájdalma enyhüljön… Hogyan is fogalmazott a néhai Chris­topher Hitchens? „Mindig mindent megúszol, ha tiszteletesnek szólíttatod magad.”

Nos, tehát ez a bornírt és bigott hír-, ima- és magazinműsor kerül adásba az ATV-n majd’ minden nap kora reggel és délután, alig pár napos csúszással, szinkronrutinú, profi alámondással – zajos megdöbbenés nélkül. Felelős értelmiségiek, gyakorlott tiltakozók, az ATV vitaműsorainak bennlakói nyilvánosan tán még soha sem emeltek szót e műsor ellen, noha nehéz elképzelni, hogy egyetértenének a benne elhangzó állításokkal, vagy hogy ne éreznék a veszélyességüket. Aminthogy azt is vajmi nehéz elképzelni, hogy az ATV helyett a köztévén vagy akár a Hír Tv-n megjelenve ne keltene országos felháborodást ez a „közéleti magazin”. Mely műsor valamiért mégsem arrafelé, hanem éppenséggel az ATV programján szerepel kirobbanthatatlanul: a csatornán, amely sok civil és ellenzéki politikus és még több civil és ellenzéki érzelmű tévénéző utolsó mentsvára. Talán ők kora reggel meg délután még sohasem botlottak bele a 700-as klubba.

ATV, április 9–10–11.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”