tévéSmaci

Vásárló malacok

  • tévésmaci
  • 2015. május 3.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché felkeresték Mátyás király országát, már az előkészületek is rengeteg vesződséggel jártak. Afféle inspiciáló körútra szólt a megbízatásuk, hogy tudniillik néznének már utána, hogy nevezett Mátyás király tényleg álruhában járta-e az országot, hogy segítsen a szegényeknek ügyes-bajos dolgaikban. Nyilvánvaló volt például, hogy Sztupának és Trochénak is muszáj lesz ugyancsak álruhát ölteniük, hiszen mindennapi viseletükben fokozottnak tűnt a lebukás, dekonspirálódás veszélye. Troché akkoriban leginkább egy svédzsebes Super Rifle márkájú farmernadrágban, s egy Perfetto típusú, ma már tán klasszikusnak mondható, kuszacipzáros bőr­dzsekiben járt, mely összeállítását rendszerint valami különösen színes és köldökig kigombolt, rövid ujjú inggel egészítette ki. Sztupa legtöbbször egyszerű, kétrészes, kobaltkék munkásruhát viselt, de nem azt a csehszlovák gyártmányút, hanem a kínait. Rendesen svájcisapkával, s öv helyett egy drótdarabkával fogta össze az elején. Valóban elég hülyén néztek volna ki Mátyás udvarában. Ami azt illeti, a nyolcvanas években is elég hülyén néztek ki így, amikor az expedíciót szervezték. Álruháért először a Lumumba utca valamelyik raktárába mentek, mert Sztupa úgy emlékezett, mintha Darvas Ivánt látta volna Mátyás király szerepében egy filmben, s ahol ott a király, ott nyilván ott vannak a többiek is, és bizonyosnak tűnt, hogy többieknek kell öltözni, mert az a legkevésbé feltűnő. Troché ráadásul ki­fejezetten nem akarta magát szegény parasztnak markírozni, mondván, mi van akkor, ha minden igaz, s szembejön vele az álruhás Mátyás, és azt mondja, hogy hajtsál fel, te szegény ember, száz csikasz kutyát Budára. Hajtson a faszom, ezt mégsem mondhatja egy királynak, ha mégoly álruhás is az illető; az tuti, hogy nem volt effélékhez semmi kedve. Legjobban azt rühellte, ha kérdezik. Azt mondja neki a király, hogy mennyi még a mennyi, oszt’ törheti a fejét. Harminc, mi harminc? – ugyebár. Sztupának nem voltak ilyen előzetes félelmei, s simán vállalt volna extra feladatokat, némi többletmunkát is a küldetés sikeréért, de a Lumumba utcában elég nagy baj érte őket, csak egy rajzfilmet találtak ugyanis Mátyás királyról, rajzolni meg mégsem rajzolhattak maguknak jelmezeket. Na, tán a tévében lesz valami.

Szombaton (április 4-én, szép öcsém, emlékszel-e még?) már vadul folynak a nagy húsvéti televíziós murizás előkészületei, ezért alig találni valamit a műsorban. Mondjuk, a tv2-n este tizenegy előtt a Monty Python Az élet értelméről dalol, az lehet, hogy érdekes, állítólag azt ajánlják benne, hogy sokat kell sétálni, amivel a magam részéről teljes mértékben egyet is értek. De így is csak tíz percig tudom nézni, mert tizenegykor húzok az RTL II-re, ahol Vinny, az 1 ügyű lép fel. Nézzék meg, nem fognak csalódni, ezért kapta Marisa Tomei az Oscar-díját. S azóta úgy is hívják, az Oscar-díjas Marisa Tomei. Tök odavagyok érte húsz éve, szakadatlan.

Vasárnap betámad a nyúl, talán hozzá is a Monty Pythont kéne kihívni, de délután inkább a Tulipános Fanfan érkezik, sajnos azonban 2009-ből. Én először azt hittem, hogy hollandus a csóka, de nem az. Sőt, a másik sem az, aki este tíz előtt teszi tiszteletét a Dunán, ti. a Fekete tulipán. De belőle legalább az igazi érkezik – holnap meg is locsolhatják. S ha már fekete, lesz A sötét lovag is kilenckor a ViaSat3-on. Tudják, a denevér/vakegér/tupilák.

Hétfőn Álom luxuskivitelben Skodri Hebbörnnel, lehet megint énekelni, lulabizni este a Dunán. Nekem, mint a napokban, csak egy negyedórát, mert egyszerre Három testőr is befut háromnegyed kilencre a Film+-ra, s abból minimum kettő Ray Stevenson és Matthew MacFadyen, akiket módfelett komálok. Akinek pedig van Cinemax-előfizetése, tíztől tolhatja a Foglalkozása: riportert – ezredszer, nyilván.

Kedden a Duna c. retrócsatornán Van, aki forrón szereti este fél tízkor.

Csütörtökön pedig a Filmbox Premiumon tarthat skandináv estet, akinek nincs jobb dolga (Max Manus; A harcos; Egyszer régen északon). Tévézni oly cikis.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.