Ukmukfukk Zinefeszt

Penészvirágok

Interaktív

Soha nem látott pezsgésben az under­ground kisnyomtatványok hazai birodalma: száznál is több fanzine-t, zine-t, képregényt, filléres folyóiratot állítottak ki az Ukmukfukk fesztiválon egy fővárosi sörkertben.

„Cheap tattoos”, írták filccel egy papírfecnire, és egy pillanatra komolyan el is gondolkozom, hogy tű alá megyek. Valami oldszkúl trashpunkot rakott fel a dj, hemzsegnek az Ankert divatosan romos tereiben a vintage bőr­dzsekis hipszterek, ennek ellenére kellemes dadaista dühöt érzek a levegőben. Amúgy sem szívesen problémáznék azon, hogy a mai fiatalok – ikszipszilonzé generáció, digitális bennszülött stb. – esetleg azért nyomtatják ki és csereberélik ökofeminista röpiratai­kat, szürrealista képregényeiket vagy káromkodós szerelmes verseiket, mert első blikkre divatosnak látszik. Nem baj, sőt.

Ráadásul a korszellemnek meg a hazai közhangulatnak megfelelően egyre nagyobb az ereje a hiperszubjektív, a mainstream és a közösségi média csatornáitól távol eső kommunikációs formáknak, köztük olyan furcsa jelenségeknek, mint a kézírás. Lassan nincs is más kultúra, mint az underground, mindenki rendszeren kívüli életre rendezkedik be, off-kánonok keletkeznek, burjánzanak, lépnek dialógusba egymással. Csak úgy hirtelen, vagy inkább csak azért is, ukmukfukk – épp ez lett az első hazai zine (ejtsd: zin, angolosan: zájn) és fanzine fesztivál neve is. Vagy negyven asztalon száznál is több „újság” – ha meg akarod érteni, mi ez az egész, kézbe kell venni, át kell lapozni, néha bogarászni a kézírást, el kell merülni bennük.

„Orbán Viktor kétembernyi magas, fehér kísértetekkel figyelteti meg az embereket. A könyvtárban várok valakire, ezek le-fel lebegnek körülöttem. Az egyik odajön, hogy ha eszek, akkor kell elém tányér. Mondom neki, hogy nem eszem, csak rágózok. Erre elküld a legközelebbi kukáig, hogy azonnal köpjem ki”, olvasom Zsuzsi álmát egy fekete-fehér, fénymásolt, tűzött füzetkében, a Müezzinben. Elengedem végleg az olcsó tetoválást, inkább veszek egyet a Müezzinből a nálam lévő pár száz forintból, mert Turai Balázs kb. húsz példányban kiadott zine-je fontos bizonyíték: nem csak én álmodom a NER szellemével néha. A szerző dedikálja nekem a művet, aminek első oldalán „a Soros keze” látható („áldjon vagy verjen”), csuklóján „billijós” óra, utána kétsoros költemény jön: „Kisvasutat vezetek / Meghalnak az emberek”, és hiába vették el a répáját, a jogsiját, A Bárdolatlan Nyúlember is visszatér, mert „az izéjét azt már nem vehetik el”. (Most látom, hogy dedikálás helyett egy unikorni­s­szarvú emberkoponyát rajzolt nekem a szerző: megható, ezúton is köszönöm.)

„Csá! Zsófi vagyok, tanulok és épp nincs hüvelygombám. Csak menstruálok.” Ezt már a Hüvelygomba második számában olvasom, Zsófi mellett hárman vallanak arról, milyennek látják a nők helyzetét Magyarországon. Zsófi, mondjuk, „nem látja a nők helyezetét”, de vannak sejtései, „van, akinek jobb, van, akinek szarabb”. Előfordult már vele, „hogy megtaperoltak az utcán hazafelé, de visszacsaptam, aztán persze bőgtem”. Emma, az ifjú anarchista ökofeminista szerint a helyzet „szar”, például mert „a nők is tökre illeszkednek ezekhez a faszságokhoz, sok az antifeminista nő (wtf)”. Szintén femista fanzine a Zina, a friss számban a nemi erőszakkal kapcsolatos tévhiteket (begerjedt idegen a sötét sikátorban) ütköztetik a valósággal (hatalmát erőszakkal bizonygató, általában ismerős férfi). Nem a szövegre, hanem az egyedi grafikára fókuszálnak, profi képzőművészek a készítők, csakúgy, mint a szexről, önkielégítésről és személyes szabadságról szóló Eden Zine esetében. A Háttérzaj leginkább self-published irodalmi folyóiratra hasonlít, a Mimóza naplószerű jegyzeteiből pedig egy szegedi lány felnövéstörténete rajzolódik ki onnantól, hogy „…utálok lány lenni. Ezért is utálom a szüleimet… mert lány lettem”, odáig, hogy „mire elviszem fénymásolni ezt, addigra már annyi idős leszek, mint anyám, amikor megszült.” A punkzenének szentelt Penészvirágot egy srác csinálja, kérdezem tőle, hol lehet később megvenni a zine-t, mert elköltöttem a pénzemet olcsó tetoválásra, büszkén válaszolja: „Sehol, max. írj egy mélt”. Még jobb beszélgetésbe bonyolódom a csinos death metal/grindcore fanzine, a Blast árusítójával, aki egy pillanatig sem leplezi csalódottságát amiatt, hogy nem vágom egyből a dél-ausztráliai Meth Lepparddal most splitkazit kiadó kiskunhalasi metálbandát, a Jacket. (Bandcampen meghallgattam hazafelé, egy szám tetszett, az Illuminazi.)

A Symposion folyóirat elképesztően gyönyörű régi számai, az Artpool-féle 95-ös Sajnos István-projekt vagy a 2011-ben fiatal művészek által alapított Csakoda-csoport kiadványai megfelelő kontextusba helyezik az elmúlt években érzékelhető zine-robbanást. Egyre aktívabb a Hurrikán Press, a Bpzines vagy a nemrég alakult Vulkán kiadó. Az Ukmukfukkot pedig három lelkes alkotó – Marjai Petra Lilla, Lerch Julcsi, Sebesvári Soma – önerőből, támogatás nélkül hozta össze idén másodszor. Forr a színtér, egyre többen választják az önkifejezésnek ezt a végtelenül szabad és nem kevésbé anakronisztikus módját. Legyen a szerző ifjú költő, tapasztalt grafikus, végzett médiaművész vagy punkrajongó, úgy látszik, ma a szubjektív dadaista irónia az új őszinteség. „Kétszer ellyukasztott vonaljegybe csomagolt rágógumi vagyok a kabátom felső zsebében”, olvasom, bár ebből nem lenne jó irodalmi tetkó.

Ankert, április 30.–május 1.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.