Amikor Sztupa és Troché tapsolóversenyt tartottak, a szabályok különösen egyszerűnek tűntek. Az győz, aki tovább tapsol. El lehet képzelni az ilyesmit úgy is, mint A lovakat lelövik, ugye? egy lebutított változatát, mert ugye a táncolás mégiscsak egy mutatvány, ismerünk olyanokat is, akik egész életükben nem tanulnak meg táncolni vagy rendesen táncolni, ám a tapsoláshoz nem kell ész, sem különösebb ügyesség (mondjuk, ész a táncoláshoz sem kell, semmihez sem kell). Persze némi ritmusérzék azért nem árt, hisz vannak, akiknek az is nehézséget okoz, hogy a színházban ne lógjanak ki feltűnően az ütemes tapsolásból – itt szerencsére semmiféle ilyen megkötés nem volt. Sztupának és Trochénak nem kellett ütemre tapsolnia, elmúltak már az ötvenes évek, csak sokáig, minél tovább, mindenesetre tovább a másiknál. Volt egy ilyen sakkóraszerű kis időmérő eszközük is, nem ketyegett, nem kakukkolt, nem csinált semmit, csak embernyelven számolt (a nyelvet be lehetett állítani rajta, Sztupáéké sajnos beragadt a magyarnál, de nem zavarta őket). Ennek különösebb jelentősége nem volt, mégis bekapcsolták minden egyes versenynél. Azért nem volt jelentősége, mert ha valaki tovább tapsolt, az tök mindegy volt, hogy kismillióig számolt el a gép, vagy harmincig. Harmincnál azonban még senki nem tudott győzni, különben is hajlamosak vagyunk olyannak elgondolni ezt az egészet, hogy először csak kivörösödnek a tenyerek, aztán már fájnak is, kezd lejönni a bőr, megszomjazik, megéhezik az ember (Sztupa például úgy mondta: megehültem), hatalmába keríti az álmosság, de még tapsol, veri a markát rendületlenül, elszántan, bele a vakvilágba. Látja már maga előtt az álmatlanul áttapsolt éjszakákat, az étlen, szomjan, tapsolva lepergő napokat, a kézről cafatokban lemálló húst, a zörgő csonttenyereket, de tudja, hogy leállni lehetetlen. Troché azonban nem ismert lehetetlent, negyven körül mindig leállt, s az összes versenyt Sztupa nyerte. Évekig ez volt a kedvenc játékuk.
Pénteken (22-én) a Cinemax 2 tart tarantinós napot, kora délután Jackie Brown, lefekvés után Ponyvaregény.
Szombaton a Nyúl Péter tavalyi kiszerelésével kedveskedik ebéd után az HBO2, amiben persze az a jó, ahogy Sam Neil megszólaltatja Gergelyfi bácsit, de még nem tartunk ott, hogy tévézni hiábavaló.
Vasárnap viszont matiné lesz! Méghozzá a Paramount Channelen, 11-kor. S nem mást adnak, mint a Tűzszekereket. Mindenki megnézheti tehát a körítést ahhoz, amit már ezerszer látott, hallott, hogy tudniillik a tengerpart kicsit felázott homokján Vangelis zenéjére futnak térdig érő klottosban a jövő titánjai.
Hétfőn visszatérünk az HBO2-höz, ahol 23.20-kor leadják a Luther ötödik évadának első részét. Ez pont egy négyrészes évad, s nemrégiben még lehetett fogadásokat kötni arra, hogy feltámad-e Alice? S ha igen, hányadszor? S ha nem, akkor mikor fog? Idris Elbát nagyon szeretjük, s az első évad esetében tök biztosak vagyunk benne, hogy egész jó volt a cucc – a későbbiek tükrében viszont a cucc kifejezés használata körültekintő pontosságra utal.
Szerdán A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső megy majd este kilenckor a Paramount Channelen, és folytatódik a Luther is, meg a Svěrák saga egy 2007-es darabja, a Csereüvegek is előkerül az esti Dunán, de ez már az rész, ahol leszögezzük: tévézni hiábavaló.
