tévéSmaci

Pingvinpüré

  • tévésmaci
  • 2019. március 21.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché tapsolóversenyt tartottak, a szabályok különösen egyszerűnek tűntek. Az győz, aki tovább tapsol. El lehet képzelni az ilyesmit úgy is, mint A lovakat lelövik, ugye? egy lebutított változatát, mert ugye a táncolás mégiscsak egy mutatvány, ismerünk olyanokat is, akik egész életükben nem tanulnak meg táncolni vagy rendesen táncolni, ám a tapsoláshoz nem kell ész, sem különösebb ügyesség (mondjuk, ész a táncoláshoz sem kell, semmihez sem kell). Persze némi ritmusérzék azért nem árt, hisz vannak, akiknek az is nehézséget okoz, hogy a színházban ne lógjanak ki feltűnően az ütemes tapsolásból – itt szerencsére semmiféle ilyen megkötés nem volt. Sztupának és Trochénak nem kellett ütemre tapsolnia, elmúltak már az ötvenes évek, csak sokáig, minél tovább, mindenesetre tovább a másiknál. Volt egy ilyen sakkóraszerű kis időmérő eszközük is, nem ketyegett, nem kakukkolt, nem csinált semmit, csak embernyelven számolt (a nyelvet be lehetett állítani rajta, Sztupáéké sajnos beragadt a magyarnál, de nem zavarta őket). Ennek különösebb jelentősége nem volt, mégis bekapcsolták minden egyes versenynél. Azért nem volt jelentősége, mert ha valaki tovább tapsolt, az tök mindegy volt, hogy kismillióig számolt el a gép, vagy harmincig. Harmincnál azonban még senki nem tudott győzni, különben is hajlamosak vagyunk olyannak elgondolni ezt az egészet, hogy először csak kivörösödnek a tenyerek, aztán már fájnak is, kezd lejönni a bőr, megszomjazik, megéhezik az ember (Sztupa például úgy mondta: megehültem), hatalmába keríti az álmosság, de még tapsol, veri a markát rendületlenül, elszántan, bele a vakvilágba. Látja már maga előtt az álmatlanul áttapsolt éjszakákat, az étlen, szomjan, tapsolva lepergő napokat, a kézről cafatokban lemálló húst, a zörgő csonttenyereket, de tudja, hogy leállni lehetetlen. Troché azonban nem ismert lehetetlent, negyven körül mindig leállt, s az összes versenyt Sztupa nyerte. Évekig ez volt a kedvenc játékuk.

Pénteken (22-én) a Cinemax 2 tart tarantinós napot, kora délután Jackie Brown, lefekvés után Ponyvaregény.

Szombaton a Nyúl Péter tavalyi kiszerelésével kedveskedik ebéd után az HBO2, amiben persze az a jó, ahogy Sam Neil megszólaltatja Gergelyfi bácsit, de még nem tartunk ott, hogy tévézni hiábavaló.

Vasárnap viszont matiné lesz! Méghozzá a Paramount Channelen, 11-kor. S nem mást adnak, mint a Tűzszekereket. Mindenki megnézheti tehát a körítést ahhoz, amit már ezerszer látott, hallott, hogy tudniillik a tengerpart kicsit felázott homokján Vangelis zenéjére futnak térdig érő klottosban a jövő titánjai.

Hétfőn visszatérünk az HBO2-höz, ahol 23.20-kor leadják a Luther ötödik évadának első részét. Ez pont egy négyrészes évad, s nemrégiben még lehetett fogadásokat kötni arra, hogy feltámad-e Alice? S ha igen, hányadszor? S ha nem, akkor mikor fog? Idris Elbát nagyon szeretjük, s az első évad esetében tök biztosak vagyunk benne, hogy egész jó volt a cucc – a későbbiek tükrében viszont a cucc kifejezés használata körültekintő pontosságra utal.

Szerdán A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső megy majd este kilenckor a Paramount Channelen, és folytatódik a Luther is, meg a Svěrák saga egy 2007-es darabja, a Csereüvegek is előkerül az esti Dunán, de ez már az rész, ahol leszögezzük: tévézni hiábavaló.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."