Tartalom

(2016-09-08)

Snoblesse
Publicisztika

László Géza

Publicisztika

Egy csodálatos barátság fordulatai

A Volkswagen háborúja a beszállítókkal és a történelmi előzmények

Az elmúlt hetekben az autóipar nemzetközi slágertémája a Volks­wagen és annak két, de valójában egy beszállítója közötti háború volt. A beszállító a szarajevói központú Prevent csoport, amelynek tulajdonosa a gazdag boszniai Hastor család. A Prevent az elmúlt években újabb és újabb akvizíciókkal globális vállalattá vált, több mint 13 ezer embert foglalkoztat világszerte, 36 telephelyen. A kapcsolatuk majd 40 éves a VW-csoporttal, ezért is lepett meg sokakat, hogy a konfliktus odáig fajult, hogy hat helyen le kellett állítani a Golf és a Passat gyártását, 28 ezer foglalkoztatottat kényszerszabadságra kellett küldeni, és Alsó-Szászországban első számú közellenség lett a Hastor család.

Kapronczay Stefánia – Pardavi Márta

Publicisztika

Nem paradoxon

Érvénytelenül az emberi jogok érvényesüléséért

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért azt javasolja, hogy a választópolgárok október 2-án vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak érvénytelenül.

Egotrip

Halasi Zoltán

Egotrip

Pont fordítva

Mesterlevél

Adva volt a rendszer, a hetvenes évek, és adva voltam én. A beilleszkedés lehetetlennek látszott, a disszidálás légüres térnek tűnt, maradt a kiilleszkedés, az egérút keresése. Akkoriban még elég magas volt az ázsiója az irodalomnak, és azon belül, ma már szinte hihetetlen, a költészet a „szabadság” szinonimájának tűnt. Csalóka volt ez a „szabadság”, formátlan is, kezdetleges is, de a magamfajta kitartóan kifelé tartó embernek elég vonzó ahhoz, hogy vakon kövesse a délibábját.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Ivanhoe

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 3 millió eurós (közel egymilliárd forintos) büdzsével helyettes államtitkárság áll fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának kebelén, melynek feladata „kormányzati felhatalmazással, hatékonyan” fellépni világszerte „a keresztényüldözés minden formája ellen”. Már a helyettes államtitkárság vezetőjének a neve is ismert: Török Tamás Rómából hazatérő konzulra esett a választás.

A szerk.

A szerk.

Így működik a NER

A versenytársak ajánlatánál 25 milliárd forinttal kevesebbért építené meg a Simicska Lajos-féle konzorcium az M4-es autópálya 27 km-es (Berettyóújfalutól a magyar–román határig tartó) szakaszát.

Külpol

Külpol

Nagy lábon

Az Orbán család útja a bányától Bahreinig

Szokatlan erővel kapta fel a fejét a közvélemény Orbán Ráhel és Tiborcz István bahreini útjának hírére. Nem csoda: a miniszterelnök legközelebbi hozzátartozói tavaly ősszel a magyar állam nevében tárgyaltak a perzsa-öbölbeli országgal, miközben semmilyen hivatalos közfeladatot nem látnak el, ellenben fiatal korukat meghazudtoló vagyonukat jórészt állami projektekből szerezték.

Külpol

Valakinek lenni végre - Horvátországban nyomul Mészáros Lőrinc

Eszéken mennybe menesztik Mészáros Lőrincet, mert megmentette a helyi focicsapatot a csődtől. Orbán Viktor jó barátja milliárdos magyar állami megrendeléseket bezsebelő építőipari cégeket vett rá arra, hogy pénzeljék az NK Osijeket. Mészáros nagy kaszálásra készül, egyik cége és a Duna Aszfalt közös horvátországi társaságot alapított.

Interjú

Külpol

„Kedvesem, a GDP örökre velünk marad”

Deirdre Nansen McCloskey gazdaságtörténész

Az erőforrásaink nem végesek, a fenntarthatóság reménytelenül burzsoá elképzelés, Magyarország pedig csakis a rossz vezetőinek köszönheti, hogy nem kétszer ilyen gazdag – állítja az önmagát keresztény libertáriusként meghatározó, korábban saját nemváltó műtétjéről is nyíltan beszélő sztárközgazdász.

Belpol

Az MSZP egykori szabolcsi erős embere kiszáll

Belpol

Veres János világot látna

Senki nem dől a kardjába az MSZP-ben az országos politikából már kiszállt, bár nyírbátori választókörzetében még mindig erős Veres Jánosért, akinek a feleségét, Dobolyi Alexandrát 2017-től a Moldovai Köztársaságba küldheti nagykövetnek az Orbán-kormány. Az MSZP-alapító egykori pénzügyminiszter követné nejét állomáshelyére.

Az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság

Belpol

Törvény vagy vélemény

A nyilvánosság az igazságszolgáltatás működésének nélkülözhetetlen alapeleme, mára viszont a média felkorbácsolta közvélemény saját helyet és hangot követel magának a tárgyalóteremben. A nyilvánosság lenne a büntető igazságszolgáltatás 22-es csapdája?

Beszállt a kampányba a Professzorok Batthyány Köre

Belpol

Kritikátlan szolidaritás

Ángyán József és Solymosi Frigyes kilépett a Professzorok Batthyány Köréből, miután az egyesület a kormány mögé állt a kvótanépszavazási kampányban. A távozók szerint a professzorok elárulták kezdeti céljaikat és értékeiket.

Zene

Koncert

Zene

Az újraébredő erő

A Red Hot Chili Peppers Budapesten

Múlt hét csütörtökön jelentősen megugrott az egy négyzetméterre jutó RHCP-pólós fiatalok száma a belvárosban, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy a kaliforniai zenekar már hétfő este megérkezett és azóta lázban tartotta Budapestet, hanem annak is, hogy kerek húsz éve történt utoljára ilyen.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Régi hangok

Zenés vetélkedő a Katolikus Rádióban

Egy hete véget ért a nyár, meteo­rológiai értelemben legalábbis; nem meteorológiai értelemben ugyanakkor abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy volt-e egyáltalán, vagy ha volt is, minek.

Film

Film

Film

Halál a rákra!

A mestergyilkos – Feltámadás

Sok mindent felhozhatunk e kiművelt körökben magasról lenézett Jason Statham-film védelmében, már maga a cím is egy megejtő önvallomás, nem kell ide Biblia, hogy helyesen értelmezzük a stathami értelemben vett feltámadást. Feltámadásra vársz egy

Film

Rudi királyfi

Somogyvári Rudolf (1916–1976)

Egy nagy színész minden adottságával rendelkezett, belőle mégsem vált koronás színészkirály. A történelem többször is drasztikusan megakasztotta Somogyvári Rudolf pályáját: huszadik századi históriánk – és a személyes végzet. Idén lehetne száz­éves, de most szeptemberben lesz épp 40 esztendeje, hogy meghalt a magyar színpad és film egyik legutolsó úriembere. Arcát, alakját és MZ/X-ként is kamatoztatott orgánumát tán még az a fiatal is ismeri, aki sohasem hallotta a nevét.

Színház

Interjú

Színház

„A barikád másik oldalán”

Szikszai Rémusz rendező, színész

A most ötéves Vádli Alkalmi Színházi Társulás alapító rendezőjével színházi szerepekről, kultúrpolitikai környezetről és új bemutatójukról, a Kutyaharapás című gengszterdrámáról is beszélgettünk.

Könyv

Könyv

„A Brexiten is nyertem” - David Szalay író

Apja ’68-ban hagyta el Magyarországot, ő 2010 tájékán tért vissza ide. A britek nagy ígéretével jelenlegi lakóhelyén, Budapesten találkoztunk, miután negyedik regénye, az All That Man Is bekerült a világ egyik legrangosabb díja, a Booker idei jelöltjei közé.

Képzőművészet

Múzeumi körkép Párizsból

Képzőművészet

Keserédes apokalipszis

Fedetlen keblű óriáspanda vezeti a népet a környezetvédelmi harcba a párizsi metrómeg­állókban egy éve: Eugène Delacroix 1830-as forradalmi festményének átirata – még ha meg is tagadja alapvető logikai eljárások érvényét – arra tüzeli nézőjét, hogy lelkes hittel vegyen részt a globális felmelegedés elleni küzdelemben, változtasson fogyasztási szokásain, és legyen egy új szociális modell protagonistája.

Gasztro
Tudomány

Új hajsza az idegenek után

Tudomány

Jelekre várva

Hosszú ideje lessük az űrbéli idegenek aktivitásának jeleit mindhiába. De most egy új projekt nyomán talán változik a helyzet.

Tévétorrent