A híres képregény moziváltozata mindezek ellenére csak szolid bukás volt, a három és fél órás rendezői változatnak pedig máig megvannak a hívei. Damon Lindelof azonban nem Snyderhez, hanem magához Alan Moore-hoz fordult inspirációért – kilencrészes HBO-szériája a képregény sajátos folytatása: egyszerre sequel, remake és reboot; feltűnnek benne az eredeti főszereplők, de érkeznek újak is; pár évtizeddel a képregény után játszódik, de a flashbackek belekóstolnak az eredeti sztori előtti időkbe is. Mondhatnánk, hogy a sorozat egyszerűen a Watchmen világának egy alternatív változata, ám ez túlzott leegyszerűsítés lenne: Lindelof világa tökéletes szimbiózisban létezik Moore-éval.
„Valójában soha semmi nem ér véget” – mondja dr. Manhattan, a balesete után emberfeletti képességű kék lénnyé változó szuperhős az eredeti történet végén. Miután egykori társa, a világ legokosabb emberének tartott Ozymandias mesteri tervével megakadályozta az atomháborút az USA és Szovjetunió között. E hőstettéhez csupán egy közös ellenséget kellett fabrikálnia: egy képzeletbeli űrlénnyel több millió embert irtott ki, hogy így megmentsen több milliárdot… A bűnben fogant törékeny béke kedvéért az Őrzők mind hallgatnak az igazságról, kivéve a kérlelhetetlen Rorschachot, aki szerint akkor is jogunk van az igazsághoz, ha az elhozza az apokalipszist. Bár Dr. Manhattan elpusztítja őt, az eseményekről beszámoló naplója eljut egy újsághoz – itt ér véget a képregény.
A sorozat világa jól keveri az eredeti mű mocskos, a végítélettel kacérkodó filozofálgatását a jelenkori káosszal és gyökértelenséggel: az igazság ugyan napvilágra került, de mindenki összeesküvés-elméletnek tartja. A kegyetlen és hajlíthatatlan maszkos hős ma, sorozatunk idején már nem az igazság bajnoka, nem az Ozymandias utilitarizmusával szemben álló deontológia képviselője – csak egy jelkép, valaki, akit igyekeztek elhallgattatni. A fehér felsőbbrendűséget hirdető Hetedik Lovasezred tűzi nevét a zászlajára, amikor épp arra készülnek, hogy visszaállítsák a világ rendjét – vagyis kiirtsák a feketéket.
Ebben a Watchmen-univerzumban ugyanis a szovjetek valóban kibékültek az amerikaiakkal, az elnökké választott Robert Redford képviselte liberális világrend virágzása azonban tömegeket hajtott a szélsőség és a rasszizmus felé. Ahogy dr. Manhattan megmondta: soha semmi nem ér véget – csak épp az ellenséges szuperhatalom helyett saját népüket kezdik irtani az emberek.
A Watchmen legalább olyan közel áll a szuperhősök bazári ábrázolásával szakító eredeti képregényhez, mint Lindelof korábbi sorozatához, A hátrahagyottakhoz: az epizódokat áthatja a mágikus melankólia és az egzisztencialista szorongás; ráadásul a show remekül keresztezi a szuperhőstörténetek kifordított sémáit a bibliai motívumokkal – csak ebben a világban a Megváltót dr. Manhattannek hívják.
Az HBO műsorán
