Szüret 2025/7.

  • Narancs
  • 2025. február 12.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A baloldal folyamatosan a falut, mint életközösséget, mint életformát a múlthoz sorolja. (...) Szerintem vagy miszerintünk meg épp az ellenkezője: szerintünk a falu a jövő legvonzóbb életformája.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

GYARAPÍTJA     ALAPVETÉS     SPÓROLTAK     ZÁLOGA

A családokban van az ország és a nemzet jövője, nekik köszönhetően újul meg az élet mindenhol, ahol magyar emberek élnek – mondta az Országgyűlés elnöke (…) a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének XI. családi napján. Kövér László, aki a rendezvény fővédnöke is, úgy fogalmazott, a családoknak köszönhetően „léphet színre egy új nemzedék, amely egyszer majd ezt az országot és nemzetet – annak gazdaságát, kultúráját és teljes örökségét – a vállain hordozza, gyarapítja és továbbhagyományozza az ő utódaikra”. A családok nemcsak az egymás iránti szeretet, hanem a hazaszeretet bölcsői is, ahol a jövő mindig a lehető legnagyobb érzelmi biztonságban van – tette hozzá a házelnök.

MTI

Az államtitkár alapfeltételként jelölte meg az erős nemzetben gondolkodó budapesti központ meglétét is, mert az az alapvetése és üzenete a mai magyar nemzetpolitikának, hogy minden magyar éljen bárhol a világban, számíthat az anyaországra. Nemzetben gondolkodunk, nem gyorsan múló trendeknek ülünk föl, nem birodalmi központok elvárásai szerint igazítjuk a magyar nemzetpolitikát – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc. A magyar nemzetpolitikát „csak magyar szemüvegen keresztül”, magyar nemzeti érdek szerint lehet végezni, és erre hívta a Magyar Ifjúsági Konferencia tagjait is.

MTI

A nyugdíjasok mindig a balliberálisok megszorításainak célkeresztjében voltak, mindig rajtuk spóroltak. Gyurcsány, Bajnai elvette a 13. havi nyugdíjat az idősektől, és most a Tisza ugyanazt akarja – hangoztatta a kormányszóvivő a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban. (…) Magyar Péter emberei is a 13. havi nyugdíj eltörléséről beszélnek, épp, ahogy Brüsszel is. Micsoda véletlen! – jegyezte meg. Nagyon úgy tűnik – vélekedett, hogy – ahogy saját tanácsadója elmondta – Magyar Péter egyszerűen nem szereti az időseket. Jobban szereti „brüsszeli gazdáit”, és „nagyon meg akar nekik felelni”. Vitályos Eszter hozzátette: „akkor most még egyszer, nyomatékosan Brüsszel régi és új embereinek is: el a kezekkel a 13. havi nyugdíjtól!”

MTI

A vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Szentesen. (…) Sulyok Tamás szavai szerint „a gyökerek azért jók, hogy az embert a szél ne fújja el”. Mint mondta, mindennapi munkája során meghatározó az a tapasztalat, melynek nagy részét vidéki ügyvédként szerezte. (…) Sulyok Tamás közölte, a jövőben ellátogat a Szenteshez hasonló nagyságú városokba az ország más régióiba is. Megpróbálja összegyűjteni, hasznosítani a tapasztalatokat, és úgy formálni a lehetőségeket, hogy száz év múlva is büszkék legyünk a szentesiekre, szarvasiakra, mezőtúriakra és kiskunfélegyháziakra.

MTI

Zámbó Krisztián világéletében heves vérmérsékletű volt, főleg, ha nőkről van szó. Kötelességének érzi, hogy kiálljon a gyengébbek mellett még akkor is, ha nem éppen ő van erőfölényben. Emiatt került is bajba nem egyszer, az egyik ilyen emlékéről pedig korábban dal is készült. (…) Az énekes nyolc évvel ezelőtt készítette el a „Nélküled az élet gyötrelem” című feldolgozását, amihez klipet is forgatott. A történet szerint a diák (Krisztián) beleszeret a nála jóval idősebb, de nagyon csinos tanárnőjébe, akiről titokban fotókat készít. Természetesen a tanuló lebukik, és a tanító nénitől olyan sallert kap, hogy az arcán ott marad a tenyér lenyomata.

Bors Online

A hagyományok ápolása kiemelkedően fontos szerepet játszik egy közösség életében. Gyökereink meghatározzák identitásunkat, kapcsolatot teremtenek múltunkkal, és erősítik az összetartozás érzését. A kisteleki X. Disznótoros Sokadalom (…) során a résztvevők nem csupán egy disznóvágás mozzanatait követhették nyomon, hanem átélhették azt a közösségi élményt is, amely régen a falusi közösségek egyik legfontosabb összetartó ereje volt.

Délmagyar.hu

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.