Esős, szeles év vége, fagyos újév reggel

Az évszakhoz képest kevéssé hideg, de igen változatos időjárású napokkal zárul 2018. A szilveszteri mulatsághoz viszont már fagy is dukál!

A pont karácsony napjára időzített, sokfelé romantikus havazással kísért hidegbetörés igencsak rövid életűnek bizonyult, a hét utolsó napjain már viszonylag enyhe, ugyanakkor felhős, többször is esős és szeles időnk lesz. Miután az atlanti ciklonok frontjai többször is érintenek minket, így főleg pénteken és vasárnap, de keleten-délkeleten még hétfőn, azaz szilveszter napján is elkél az esernyő. Ráadásul az élénk, sőt gyakorta erős északnyugati szél miatt még annyinak sem fogjuk érezni a külső hőmérsékletet, amennyit a hőmérő mutat. Érdekes módon szilveszter estéjére nyugszik meg az idő, a szél is csillapul, fel is szakadozik a felhőzet – így az addig viszonylag fagymenetes éjszakák után egy többnyire kifejezetten fagyos szilveszter éjszakát kapunk ajándékba. 2019 első napja (kedd) az ország nagy részén átlagosan hideg, délelőtt sokfelé még napos, szinte sétára hívó időt hoz - érdemes kihasználni, pláne hogy délután már most is tovább van világos, mint mondjuk november végén. Kedd estétől azután érkezik az újabb adag csapadék - ekkor még vegyes halmazállapotban. A következő fagyosabb, téliesebb (néha talán havat is hozó) periódus várhatóan szerda (jan. 2.) estétől kezdődik: még vízkereszt napja (január 6. vasárnap) előtt nedvesebb levegő érkezhet fölénk, ami hétvégén megnöveli a télies csapadékfélék (ad absurdum: a hó) esélyét is.

Még nem lesz igazi tél!

Péntek: Erősen felhős idő lesz, kezdetben sokfelé, majd egyre inkább a középső és keleti országrészben (este meg már inkább csak a Tiszántúlon és az ország északkeleti sarkában) eshet az eső – ezzel együtt északnyugat felől már többfelé felszakadozhat a felhőzet. Délutánra többnyire 4, 9 fokig melegszünk, de északkeleten nem lesz több 2, 3 foknál. Elsősorban a középső és az északnyugati országrészben fújhat élénkebb északnyugati szél. Éjszaka keleten még elszórtan eshet (főleg eső) máshol már nem várható csapadék. Reggelig -1, +4 fokig hűlünk, legfeljebb elvétve, főleg északkeleten és délnyugaton fagyhat. Sokfelé (de leginkább a Dunántúlon és a főváros környékén) fújhat élénk északnyugati szél.

Szombat: Változóan felhős idő lesz, főleg az ország keleti harmadán még elszórtan eshet is az eső. Délutánra 5, 7 fokig melegszik a levegő. Kora délutánig a Dunántúlon és a középső országrészben még élénk északnyugati szél fog fújni, de a délután második felére sokat gyengül az ereje. Az éjszaka első felében a sok felhő dacára még csak elszórtan eshet, de hajnalban, kora reggel északnyugat felől már mind többfelé ered el az eső. Reggelig -2, +2 fokig hűlünk – északkeleten és délnyugaton most már kiterjedtebben fagyhat, többfelé képződik köd is. Mérsékelt délnyugati szél fog fújni.

Vasárnap: Többnyire borult idő lesz – legfeljebb délelőtt, a középső országrészben lehetnek még szárazon maradó, átmenetileg napos régiók. Előbb csak délkeleten illetve elszórtan nyugaton fog esni, délután nyugat felől megérkezik az atlanti ciklonrendszer okklúziós (összeolvadó) frontja, és mind többfelé ered el az eső - de havas esővel is számolhatunk. Kezdetben csupán mérsékelt délnyugati-nyugati szél fog fújni, de délután főleg az Észak-Dunántúlon (késő este már főváros környékén is!) már megerősödik, néha viharos lökéseket is produkál az északnyugati szél. Kora délután maximum 3, 6 (de a ködös északkeleten csak +1, 2) fokos hőmérsékleteket mérhetünk. Éjszakára is marad a nyugaton és a középső országrészben élénken-erősen (de keleten csak gyengén) szeles, kezdetben még sokfelé esős idő. Hajnalra -2, +4 fokig hűlünk – legfeljebb északkeleten fagyhat. Ekkorra azért már többfelé (pl. a nyugati  országrészben) eláll az eső.

Hétfő (dec. 31. szilveszter napja): Változóan felhős idő lesz., napközben az ország nagyobb részén némi napsütéssel is számolhatunk - habár keleten-délkeleten elszórtan még kisebb eső, gyenge szitálás is előfordulhat. Kora délutánig zömmel 5 fok köré (4, 6 fokig) emelkedik a hőmérséklet.  A Dunántúlon, a főváros környékén és a középső országrészben igen élénk, néha erősebb lökésekkel kísért északi szél fog fújni. Estére keleten is eláll az eső, éjjel azután már a nyugati határszélen várható csapadék (havas eső, esetleg hó), de keletebbre inkább derült lesz az ég. Ráadásul estére fokozatosan mérséklődik (hajnalra pedig már teljesen le is gyengül) a szél, de pont emiatt jobban is hűl a levegő: újév reggelére egészen -5, 0 fokig  - a nyugati határszél (Sopron környéke) részleges kivételével mindenhol fagyni fog.

Kedd (jan. 1. újév napja): Délelőtt még csak változóan felhős, többfelé átmenetileg napos idő lesz, csupán északnyugaton lehet kisebb eső - délutánra azért már az ország nagyobb részén megvastagszik a felhőzet. Délutánra zömmel 1, 4 fokig (a fővárosban is csupán +2 fokig) melegszünk, de egészen északnyugaton (Sopron-Mosonmagyaróvár környékén) 5, 6 fok is lehet. Délelőtt még mérsékelt-gyenge marad a légmozgás, délután már kissé élénk délnyugati szél fog fújni. Estétől észak felől már mind többfelé elered az eső, a havas eső, de átmenetileg helyenként (pláne a hegyekben) havazhat is. Reggelre -2, +4 fokig hűlünk - inkább csak délnyugaton és északkeleten fagyhat, a Kisalföldön viszonylag enyhe lesz az éjszaka. Többnyire élénk, északnyugaton és északkeleten néha megerősödő nyugati-délnyugati szél fog fújni.

(Előrejelzésünk folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk