Békés megyében és Budapesten is megjelent a madárinfluenza

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 13.

Katasztrófa

Battonyán egy kétezer kacsát tartó gazdaságban igazolták a vírust.

A magas patogenitású madárinfluenza vírusa Békés megye járványtól idáig mentes területén, a román határhoz közeli Battonyán, egy kétezer mulard kacsát tartó gazdaságban jelent meg. A Nébih laboratóriuma a vágóhídra szállítás előtt levett mintákból mutatta ki H5N1 altípus jelenlétét. Az állatoknál a betegségre utaló tüneteket nem figyeltek meg a gondozók. 

Az állategészségügyi szakemberek a szükséges járványvédelmi intézkedéseket megtették, kijelölték a védő- és megfigyelési körzetet. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok. Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.

A napokban egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál is hirtelen elhullást tapasztaltak. A mintákban szintén igazolták a vírus H5N1 altípusának jelenlétét. A Nébih hagsúlyozta, ez is alátámasztja a vadmadarak vírushordozó szerepének jelentőségét, valamint a járványvédelmi intézkedések folyamatos fenntartásának szükségességét.

A Noé Állatotthon Alapítvány csütörtökön egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az állatotthonban megjelent a madárinfluenza, amit valamilyen vadon élő madár hurcolt be – a bejegyzést a Telex vette észre.

„Hogy ilyenkor mi történik egy állattartó telepen, arról a nagyon szigorú járványügyi szabályok döntenek. A szabályok pedig úgy rendelkeznek, hogy a telepen élő minden madarat ki kell irtani. Illetve meg kell vizsgálni a vírus hordozására képes egyéb fajok minden egyedét, a mi esetünkben a sertéseket. Tőlük egyenként garatváladék mintát vesznek és a sorsuk a vizsgálat eredményétől függ majd” – írja az állatotthona, ami néhány napig emiatt teljesen zárva is lesz.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.