Dániában hét megyét karantén alá helyeznek, mert a nyércfarmokon megjelent a koronavírus egy új mutációja

  • narancs.hu
  • 2020. november 6.

Katasztrófa

Dánia már döntött a szőrméjük miatt tenyésztett nyércek levágásáról is.

Szigorú karantén alá helyeznek Dániában hét északi megyét, miután a helyi nyérc populációban kimutatták a koronavírus egy mutációját, amely embert is fertőz - jelentette be csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök.

Az érintett megyékben bezárják a bárokat, éttermeket, valamint az iskolákat és leállítják a tömegközlekedést. Az embereket pedig felszólították, hogy ne hagyják el a térséget, illetve ne utazzanak oda. Az intézkedés egyelőre december 3-ig lesz érvényben.

Dánia a szőrméjük miatt tenyésztett nyércek levágásáról döntött, hogy elejét vegye az új vírustörzs terjedésének, amely a hatóságok szerint akár ellenállóbb is lehet a jövőbeli vakcinákkal szemben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nyércek ideális táptalajt nyújthatnak a SARS-CoV-2 vírusnak, amelynek mutálódott törzse eddig egy tucat embert fertőzött meg Dániában.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója szerint Dánia "eltökéltséget és bátorságot" mutatott azzal, hogy 17 milliós nyércállománya levágásáról döntött, aminek "hatalmas gazdasági kihatásai" vannak. A dán nyérctenyésztők ipari egyesületének becslései szerint az intézkedés több mint 800 millió dollárba (244 milliárd forint) kerülhet az államnak. Hangsúlyozták, hogy ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának is. A dán statisztikai hivatal szerint tavaly mintegy 4000 embert foglalkoztattak az iparágban, amely 800 millió dollár értékben exportált 24,5 millió szőrmét.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.