Eddig 12 rendőr hunyt el koronavírus-fertőzés miatt

  • 2021. április 2.

Katasztrófa

Az aktív fertőzöttek száma az állományban 1218 fő.

A 168.hu fordult az ORFK-hoz, hogy megtudják, az elmúlt évben hány rendőr fertőződött meg vagy veszítette életét a koronavírus miatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére a következő választ adta:

„A rendőrség teljes személyi állományát érintően 2021. március 10-én az aktív koronavírus fertőzöttek száma 1 218, a járvány kezdete óta a gyógyultak száma 5 676, és a járvánnyal összefüggésben 12-en vesztették életüket.”

A 168.hu cikke felidézi, hogy korábban a Független Rendőrszakszervezet megfogalmazott olyan véleményt, miszerint megkésve kapták a rendőrök és a katonák az oltást, ám a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke, Bárdos Judit most azt mondta el a lapnak, „aki regisztrált és elfogadta azt az oltóanyagot, amit neki szántak, azoknak az oltása már napokkal ezelőtt befejeződött. Az maradt ki a sorból, aki idő közben beteg lett vagy esetleg nem fogadta el azt a vakcinát, amit felajánlottak neki”.

A 168.hu azt is szerette volna megtudni az ORFK-tól, hogy területi elosztásban mely megyékben volt a legtöbb fertőzött, valamint a Honvédelmi Minisztériumot is keresték, hogy a katonákról hasonló adatokat kérjenek, ám, mint írják, ezekre a kérdéseikre több heti próbálkozás után sem kaptak választ.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.