Egyre több a koronavírusos, beteg gyerek, többségük oltatlan

  • narancs.hu
  • 2021. november 7.

Katasztrófa

De nincsenek súlyos tüneteik.

„Hétről hétre egyre több a koronavírusos gyerek” – mondta az RTL Klub Híradójának Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Míg korábban a gyerekek jórészt szinte észrevétlenül vészelték át a fertőzést, most jóval többen jelentkeznek tünetekkel. Torokfájás, gyengeség, és gyomorrontásos tünetekkel is visznek gyerekeket a Bethesda Gyermekkórházba, de a főigazgató szerint súlyos esettel még nem találkoztak.

Havasi elmondta, hogy az oltatlan 12-18 évesek és a magyar szabályozás szerint még be nem oltható 12 év alattiak között sok a fertőzött.

A korábbi hullámok során az volt a jellemző, hogy ha az egyik szülő megfertőződött, akkor a gyerekek alig észrevehető tünetekkel vészelték át a fertőzést, de most az orvos szerint észrevehető, hogy a fiataloknál is megjelennek a tünetek.

Sok gyerek kerül be a Bethesda Gyermekkórházba is – mondja Velkey György főigazgató, aki szerint ez amiatt is van így, mert az elmúlt időszakban a fiatalabb generáció sem találkozott a karanténban töltött idő alatt kórokozókkal, ez viszont a közösségekbe visszatérve már megváltozott. Viszont a szezonális megbetegedések mellet többen koronavírussal is megfertőződnek. 

(RTL Klub, Híradó)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.