Egy 16 éves lány is elhunyt koronavírus-fertőzésben

  • narancs.hu
  • 2021. március 2.

Katasztrófa

Ő eddig a járvány legfiatalabb magyarországi áldozata. 

Egy 16 éves lány is elhunyt a koronavírus okozta megbetegedésben - szúrta ki a 24.hu a koronavirus.gov.hu-n. Ő eddig a járvány legfiatalabb magyarországi áldozata.  

Mint arról beszámoltunk a kedden reggel közölt adatok szerint az előző 24 órában 130 koronavírusos beteg halt meg a járvány következtében, majd amikor később frissítették az elhunytak listáját, felkerült rá egy 16 éves lány is, akinek a lista szerint "nyirokrendszert érintő betegsége" volt. 

Tavaly novemberben egy 18 éves, decemberben pedig egy 19 éves férfi vesztette életét, idén februárban pedig egy 20 éves férfi is meghalt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.