Oroszország augusztusra elvileg eléri a nyájimmunitást

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. március 2.

Külpol

Legalábbis így számolnak a vakcináció jelenlegi tempója alapján. 

Oroszország augusztusra érheti el a kollektív immunitást - jelentette ki Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes a TASZSZ által kedden közölt interjújában.

Golikova azt mondta, a korlátozó intézkedések feloldásához szükséges kollektív (nyáj-) immunitás eléréséhez 60 százalékos lakossági átoltottság szükséges, ez pedig szerinte az orosz vakcináció jelenlegi tempója, és az új oltópontok felállításának mostani sebessége mellett a járványügyi matematikai modell szerint Oroszországban augusztusra várható.

A járvány elleni védekezésért felelős helyettes kormányfő "bizalomkeltőnek" nevezte, hogy csökken az új megbetegedések száma, de úgy vélekedett, hogy a számok továbbra is "meglehetősen komolyak". Arra figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek száma a tavasszal szezonálisan megemelkedhet.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 10 565-tel - ez a legalacsonyabb szám október 4. óta - 4 268 215-re emelkedett. A napi növekmény 0,25 százalék, az új esetek 10,1 százaléka tünetmentes.

Golikova elmondta, hogy a Covid-19 ellen eddig beoltottak mintegy fele 60 évnél idősebb. Elmondta azt is, hogy Moszkva továbbra is óvatosan fog eljárni a légi közlekedési útvonalak újranyitásával, hogy "ne kövessen el ismét hibákat". Emlékeztetett rá, hogy az első belföldi megbetegedést éppen egy éve észlelték hivatalosan, egy Milánóból hazatért utasnál.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter "a demokrácia szabályaival és az önkéntesség elvével ellentétesnek", valamint "kényszervakcinációnak" minősítette kedden, hogy az EU országaiban oltási útlevelet kívánnak bevezetni. Kifejezte reményét, hogy az intézkedés bevezetése nem jelent majd hátrányos megkülönböztetést az orosz állampolgárok számára.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.