Három műszakban dolgoznak a krematóriumok

  • narancs.hu
  • 2021. április 26.

Katasztrófa

Számokkal is érzékeltette a járvány méretét a székesfehérvári kórházigazgató.

Bár a minisztérium azt szokta kérni, hogy konkrét számokat helyben ne adjanak ki az intézmények, Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója a helyi fcm.hu beszámolója szerint mégis adatokkal érzékeltette hétfőn, milyen súlyos a járványhelyzet Fejér megyében.

Azért döntött így, mert kevesen regisztráltak a koronavírus elleni tömeges védőoltásra Székesfehérváron: a kórház 7100 adag vakcinát kapott, de háromezernél is kevesebben jelentkeztek. 

„Az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van” – mondta a főigazgató, majd közölte: múlt hét óta a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje Fejér,  a 125 covidos intenzív ágyból két és fél hete már csak kettő volt szabad.

A lélegeztetőgépre kerülő betegek 84 százaléka meghalt, két hűtőkonténert kelett bérelniük, hogy elférjenek a holttestek,

de két hete ezek is megteltek, és a krematóriumoknak három műszakban kell dolgozniuk. 

A jó hír az, hogy hosszú idő után elkezdett csökkenni a kórház sürgősségi osztályára érkező koronavírusos betegek száma. Bucsi László ezzel együtt is tart attól, hogy ha lesz negyedik hullám, az „elviszi a fél országot”, ezt pedig csak oltással lehet elkerülni.

A tudósítást szemléző Telex teszi hozzá, hogy a tömeges oltásra megnyitott regisztrációs lehetőséggel csak a kínai Sinopharm vakcinára lehet jelentkezni, amit a háziorvosoknál is sokan visszautasítanak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.