Ismét rengett a föld Szarvasnál, ez folytatódhat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 20.

Katasztrófa

Szombat délelőtt óta nyolcvan kisebb-nagyobb földmozgást észleltek Békés megyében.

Vasárnap hajnalban két újabb utórengés követte az előző napi Szarvas környéki földrengéseket, az egyik négy óra előtt, a másik negyed hat körül – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

A 4,2-es és a 3,5-ös magnitúdójú földrengést több helyen érezték. További utórengések várhatóak a környéken.

Szombaton délelőtt 11.13 perckor a Békés megyei Gyomaendrődtől mintegy tizenegy kilométerre több településen földmozgást lehetett észlelni.  Károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

 Az obszervatórium később újabb közleményekben közölte, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevétől körülbelül három kilométerre 4,0 magnitúdójú földrengést mértek 11.16 perckor, és több településen érezték a földmozgást. Továbbá 12.51 perckor, a Richter-skála szerint 2,8-es erősségű földrengés volt a Békés megyei Szarvastól mintegy öt kilométerre.  

Szombaton délután utórengések is voltak. Az obszervatórium szerint Szarvas környékén 14:18 perckor egy 2,8 magnitúdójú, majd 14:21 perckor 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető.

A Georisk iroda vasárnap arról posztolt, hogy szombat délelőtt óta mintegy nyolcvan, különböző erősségű földmozgást dokumentált:

Korábban, hétfőn a Richter-skála szerinti 2,0-es magnitúdójú földrengés volt kora délután a Csongrád-Csanád megyei Kistelek közelében. Azt, hogy megmozdult a föld, Üllésen és más településeken is érezhették.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.