Járványügy: az ellenzéki szövetség is szigorítást vár

  • narancs.hu
  • 2021. október 27.

Katasztrófa

Kósa Lajos szerint viszont az érvényben lévő intézkedések épp elegendőek.

Az ellenzéki pártszövetség és az ELEGY közös közleményt adott ki a vírushelyzet miatt, mondván, „a kormány semmilyen hatékony intézkedést nem tesz a járvány terjedésének csökkentésére”. 

Az aláírók követelik, hogy a kormány a járvány megfékezése érdekében haladéktalanul adjon jogosultságot az önkormányzatoknak és intézményeknek arra, hogy előírhassák a kötelező maszkhasználatot. „A valós helyzet feltárásának, és így a védekezés hatékonyságának érdekében a kormány tegye elérhetővé tömegesen az ingyenes antigéngyorsteszteket a lakosság számára. Első lépésben az oktatási intézményeken keresztül biztosítsák ezek hozzáférhetőségét” – folytatja a közlemény.

Az aálírók szerint a védőoltás minél könnyebb felvétele érdekében meg kellene szüntetni az előzetes regisztráció szükségességét, az időpontfoglalás lehetőségét fenntartva. 

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a fenti lépések sem garantálhatják, hogy az eddigi több mint 30 ezer áldozatot követelő tragédia nem fog tovább súlyosbodni, de abban is biztosak vagyunk, hogy ezek nélkül a lépések nélkül esélyünk sem lesz az újabb hullám kíméletlen pusztítását kivédeni. Nagyon szorít az idő. Minden óra, amit a szükséges intézkedések nélkül töltünk el, magyar állampolgárok életébe fog kerülni. Fájdalmas belátni, hogy a Covid-19-járványon még nem vagyunk túl, és elkeserítő számunkra is újabb korlátozásokra támaszkodni, de most a magyar állampolgárok biztonsága érdekében mégsem látunk más lehetőséget” – állapítja meg a közlemény, amelyet az ELEGY nevében Falus Ferenc és Pusztai Erzsébet, Magyar György társalapító, Mellár Tamás országgyűlési képviselő jegyez. A DK nevében László Imre XI. kerületi polgármester, a Jobbik nevében Lukács László György országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, az LMP nevében Csuja László egészségpolitikai szakértő, a Magyar Liberális Párt részéről Sermer Ádám ügyvivő, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében Berényi Károly, gyermekorvos, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Vékás Sándor, az MMM operatív igazgatója, a Momentumtól Havasi Gábor egészségpolitikus, az MSZP nevében Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnöke, a Párbeszéd részéről Szabó Tímea társelnök, országgyűlési képviselő írta alá a közleményt. 

Szerdán egészségügyi szakértők is kiadtak egy állásfoglalást, amely szintén a járvány elleni védekezés érdekében hatósági intézkedéseket sürget.

A közleményekre reagálva Kósa Lajos (Fidesz), az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke az RTL Klub híradójának azt nyilatkozta, hogy a most érvényben lévő intézkedések elegendőek, és a járvány elleni védekezés nem aláírásmennyiség vagy népszavazás kérdése, bármikor lehetne gyűjteni harminc aláírást azért, hogy tiltsák be a védőoltásokat, a kormány azt sem teljesítené.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.