Karácsonyék továbbra is követelik a fővárosi fertőzöttségi adatok közlését

  • narancs.hu
  • 2020. május 9.

Katasztrófa

Egyre több a tisztáznivaló.

Az operatív törzs szombaton sem adott választ arra, hogy a kormány közli-e a Budapestre vonatkozó koronavíurs-fertőzöttségi adatokat, pedig azok járnak a fővárosiaknak, akik eddig "tiszteletreméltó belátással" tartották magukat a korlátozó intézkedésekhez – közölte a főpolgármester szombaton a Facebookon.

Karácsony Gergely bejegyzésében kifejtette, továbbra is követelik a fővárosi fertőzöttségi adatokat, mert azokra egyre nagyobb szükség van a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert "szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló".

Példaként említette, hogy az operatív törzs szombaton szokásától eltérően nem közölte, hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztető gépen. "Miért maradt ki ez az adat?" – kérdezte Karácsony Gergely.

Szerinte nagyon fontos lenne tudni azt is, miért tűnt el közel négyezer adat egyik napról a másikra a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Azt kérdezte, igaz-e a feltételezés, hogy az eltűnt adatok alapján már március elején nagyobb arányú lehetett a fertőzés.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, nagyon fontos lenne látni, hány lakossági és intézményi, vagyis elsősorban kórházi fertőzést regisztráltak. A főpolgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, a magánegészségügyben végzett, megbízhatónak tekinthető 1800 teszt 0,3 százaléka lett pozitív.

"Ez is azt a gyanút erősíti: a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz" – közölte.
Karácsony Gergely szerint amennyiben ez igaz, akkor "elképesztő felelőtlenség" volt a fővárosi kormányhivatal részéről megtiltani a kórházból kikerülő betegek tesztelését.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.