Kína lakosságának 18 százaléka lett koronavírusos decemberben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 24.

Katasztrófa

A hatóságok nem nyilvános becslései szerint 250 millió embert érintett egy hónap alatt a kiújult járvány.

A kínai hatóságok nem nyilvános becslései szerint 250 millió ember – a teljes kínai lakosság 18 százaléka – lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat – írta szombaton a Financial Times.

A londoni üzleti napilap forrásai szerint a becslés a kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettese, Szün Jang részéről hangzott el a héten egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón.

A Financial Timesnak két, a bizalmas tájékoztató tartalmát ismerő illetékes elmondta: az értekezleten Szün Jang kijelentette, hogy Peking és Szecsuán tartomány lakosságának több mint a fele fertőződött meg a koronavírussal, és a fertőzöttek száma még mindig emelkedik. A brit lap kiemeli, hogy a kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében.

Pekingben és más kínai nagyvárosokban a koronavírus-fertőződési hullám „elöntötte” a kórházakat, és kevés a szabad ágy a sürgősségi és az intenzív osztályokon - áll a Financial Times szombati beszámolójában.

Kínában december elején, röviddel a szigorú rendszabályok elleni tüntetések után enyhítették a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt járványügyi korlátozásokat. Több városban ismét kinyithattak az éttermek, a bevásárlóközpontok és az iskolák, és számos térségben felhagytak az addig kötelező tömeges tesztelésekkel is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.