Koronavírus: Meggyógyult egy német beteg, hazamehetett

  • narancs.hu
  • 2020. február 13.

Katasztrófa

Örömteli hír, így a nap végére.

Gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották a kórházi karanténból csütörtökön az új típusú koronavírus 16 ismert németországi fertőzöttjének egyikét. A bajoroszági tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a páciens a hazabocsátás valamennyi feltételének megfelelt, a többször megismételt vizsgálatok alapján egészséges, a kórokozó nincs már jelen a szervezetében.

A páciens így eltávozhatott a München Schwabing nevű negyedében működő klinikáról, ahol további nyolc fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt. Állapotuk stabil, belátható időn belül ők is hazatérhetnek – áll a közleményben.

A németországi esetek Bajorországra koncentrálódnak. A nyolc müncheni mellett további öt fertőzött él a tartományban, őket a Traunstein járásbeli Trostbergben ápolják. Az esetek mind összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt.

A fertőzöttek cég munkatársai vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a vállalat székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. Az ismert fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 60 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1300-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.