Koronavírus: két új fertőzést állapítottak meg Németországban

  • narancs.hu
  • 2020. február 12.

Katasztrófa

Így már 16-an hordozzák a kórokozót, többségük Bajorországban él.

További két embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban, a kórokozót így országszerte 16-an hordozzák bizonyítottan.

Az egészségügyi hatóságok szerdai összesítése szerint az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 16 fertőzött közül 14 él a tartományban.

A két új fertőzést is Bajorországban állapították meg, még kedden. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint mindkét eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. Az egyelőre nem ismert, hogy az újabb fertőzöttek milyen kapcsolatban állnak a társasággal. A minisztérium szerdára ígért részletesebb tájékoztatást.
Az eddigi bajorországi fertőzöttek Webasto-alkalmazottak vagy ott dolgozók hozzátartozói.

Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a cég székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi út előtt meglátogatta szüleit Vuhan térségében, a járvány gócpontjában. A továbbképzés idején igen enyhe tünetei voltak, és senki sem gyanakodott koronavírus-fertőzésre. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1100-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg, és egy haláleset történt, a Fülöp-szigeteken.

Koronavírus: akár a világ lakosságának 60%-át is megfertőzheti

Ilyen fertőzöttség mellett az 1%-os halálozási arány is elképesztően sok emberélettel járhat. Ha nem sikerül megállítani, a koronavírus akár a világ lakosságának kétharmadát is megfertőzheti - nyilatkozta Gabriel Leung, Hongkong vezető járványügyi szakértője. Leung azután beszélt a horror-forgatókönyvről, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke arra figyelmeztett: a vírus legutóbbi ádozatai, akik úgy fertőződtek meg, hogy előtte nem is jártak Kínában, a jéghegy csúcsát jelenthetik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.