Lassul az oltási hajrá: az elmúlt két napban egészen kevés oltást adtak be az előző napokhoz képest

  • narancs.hu
  • 2021. április 19.

Katasztrófa

Meghalt 197 beteg.

A kormányzati tájékoztatás szerint a beoltottak száma 3 266 425 fő, közülük 1 391 381 fő már a második oltását is megkapta. Úgy tűnik, lassul az oltási hajrá, az előző napi adathoz képest vasárnap 13 846 fő kapta meg az első, míg 5483 a második oltását. Szombaton ez a szám 38 742 és 14 196 volt. Míg korábban, múlt héten is simán beadtak 60-70 ezer első és 30-40 ezer második vakcinát.

2680 az új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 753 188 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az aktív fertőzöttek száma 269 595 fő.

Elhunyt 197 beteg, így az elhunytak száma 25 381 főre emelkedett. Egész áprilisban eddig csak egyszer volt 200 alatti a halottak száma, április 6-án 170 vesztették életüket, a többi napont 200 valahányan, de volt, hogy több mint 300-an haltak meg.

8650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 052-en vannak lélegeztetőgépen.

A gyógyultak száma jelenleg 458 212 fő. 

A központi közlés szerint minden harmadik magyar ember már kapott oltást. Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon. A fokozatos újraindítás részeként mától kinyithatnak az óvodák, az iskolák alsó tagozatai és a felnőttképzésben is lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.

(koronavirus.gov.hu)  

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.