Már mozgósítják az orvostanhallgatókat az egészségügy túlterheltsége miatt

  • narancs.hu
  • 2021. március 8.

Katasztrófa

A hétvégén többeket értesítettek is már.

"A covidos osztályokra már jelenleg is igen nehezen lehet napról-napra a kellő létszámot biztosítani. Rengeteg napi szervezés kell ahhoz, hogy a főnővérek, az ápolási igazgatók biztosítani tudják – nyilatkozta a Népszavának Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke.

Balogh szerint a helyzet javítható lenne az egészségtudományi felsőoktatási hallgatók bevonásával, akik jelenleg önkéntes alapon segítenek az oltópontokon. Számukra tavaly ősszel is küldött behívót a kormány. A MESZK elnöke nem csak tesztek végzésére használná a hozzáértésüket, szerinte az egyetemistákat elsősorban azokra az ellátási helyekre lehetne bevonni, ahonnan a szakképzett, tapasztalattal bíró ápolókat tudnak átirányítani a frontvonalba.

Népszava információi szerint erre már nem is kellhet sokat várni, a lap úgy tudja, a hétvégén már több orvostanhallgatót is értesítettek ez ügyben.

Az Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke az RTl Klub Híradójának arról nyilatkozott vasárnap, hogy negyedik napja nem tudják ellátni a sürgős eseteket a mosonmagyaróvári kórház szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán, mert a dolgozókat át kellett irányítani a Covid részlegre. De a probléma országos, mert túlterheltek a kórházak.

(Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.