Minden eddiginél több áldozata volt pénteken a koronavírusnak

  • narancs.hu
  • 2020. február 8.

Katasztrófa

Egy nap alatt újabb 86 ember halálát jelentették.

Egy nap alatt újabb 86 ember halálát okozta pénteken Kínában az új koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezzel 722-re emelkedett a járvány eddigi halálos áldozatainak száma – közölte szombaton a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 24 óra alatt 3399 volt, ami valamelyest alacsonyabb az elmúlt napok adatainál. Ezzel összesen 31 774-re nőtt az ismert fertőzöttek száma.

A 86 halálos áldozatból 81-et az ország középső részén fekvő Hupej tartományból jelentettek (az összesített adat itt 699-re nőtt), ahogy az újonnan azonosított fertőzésekből is 2841-et a tartományból, azon belül 1985-öt Vuhanból a járvány gócpontjának számító tartományi székhelyről jelentettek.

A decemberben kezdődött járvány eddig 24 953 ismert fertőzést okozott Hupejben, ahol mostanáig több mint 1100 páciens gyógyítottak meg és bocsátottak el a kórházakból – tette hozzá a Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

A betegség az eddigi feltételezések szerint Vuhan egyik egzotikus állatok húsát is árusító piacáról terjedt el, hasonlatosan a 2002-2003-ban világjárványt okozó súlyos akut légzőszervi szindrómához, a SARS-hoz, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, és közel 800 halálos áldozatot követelt. A szintén koronavírus okozta SARS-járvány kirobbanását kutatók a cibetmacska húsának fogyasztásával hozták kapcsolatba.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.