Széklet útján is terjedhet a koronavírus

  • narancs.hu
  • 2020. február 8.

Katasztrófa

Kutatók figyelmeztetnek. De valószínűleg a cseppfertőzés a fő terjedési útja a koronavírusnak.

A betegek hasmenése lehet a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének másodlagos útja – figyelmeztettek amerikai kutatók pénteken egy frissen közölt kínai tanulmány alapján.

A mostani járványt okozó 2019-nCoV jelű koronavírus elsődlegesen cseppfertőzés útján terjed, amely bármely már fertőzött személytől származhat. Az első eseteket vizsgáló kutatók azonban a légzőszervi tüneteket mutató páciensekre koncentráltak, és emiatt elhanyagolhatták az emésztőszervi tüneteket – írja az MTI.

Az Amerikai Orvosi Szövetség Folyóiratában (Journal of the American Medical Association – JAMA) kínai szerzőktől közölt új cikk szerint az általuk vizsgált egyik vuhani kórház 138 pácienséből 14 esetében (azaz több mint tíz százalékuknál) egy vagy két napig tartó hasmenéssel és hányással kezdődött a betegség, mielőtt kialakultak volna a légzőszervi problémáik.

Ezt tapasztalták az új koronavírussal diagnosztizált első amerikai páciensnél is, és néhány hasonló kínai esetet a The Lancet című nemzetközi orvosi hetilapban is dokumentáltak.

"Fontos megjegyezni, hogy a 2019-nCoV vírus kimutatható volt a szokatlan hasi tünetekre panaszkodó páciensek székletében – hasonlóan a 2002-2003-ban nemzetközi járványt okozó SARS vírushoz (...), ami az ürülék útján való terjedésre utal" – mondta az egyesült királyságbeli Tudományos Média Központnak (Science Media Centre) William Keevil, a Southamptoni Egyetem professzora.

Az ürülékkel való terjedés miatt 2003-ban százak fertőződtek meg egy hongkongi lakótömbben, ahol a vírus a fürdőszobákból felszálló meleg levegővel közeli épületekbe is eljutott.
Mindez nem jelent meglepetést a kutatók számára, mivel az új vírus ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a SARS kórokozója.

Jiayu Liao, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke mindazonáltal rámutatott, "egyelőre nem tudják, hogy mennyi ideig képes túlélni a vírus a testen kívül és mennyire érzékeny a hőmérsékletre".

David Fisman, a Torontói Egyetem epidemiológusa szerint a széklet útján való terjedés mindenesetre újabb nehézségeket jelenthet a járványgócok elszigetelésében, és főleg a kórházakban okozhat problémát, ami felerősítheti a járványt.

Benjamin Neuman, a Texas A&M University-Texarkana virológus kutatója azonban arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi ismeretek szerint "a cseppfertőzés és a fertőzött felületeket érintő kezünk szemhez, orrhoz vagy szájhoz dörzsölése" valószínűleg a fő terjedési útja az új koronavírusnak is.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”