Nem ajánlott több mint két hónapig az alkoholfogyasztás annak, akit az orosz vakcinával oltanak be

  • narancs.hu
  • 2020. december 8.

Katasztrófa

Ajaj.

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően ugyanezt mondta, azzal egészítette ki, hogy az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását is ignorálni kell. Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, parecetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Mint mondta, komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett.

Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V "posztregisztrációs tesztelésében" 24 ezer önkéntes vesz részt. Közölte, hogy az időközi eredmények szerint a koronavírus-fertőzés veszélye a 42. napra több mint 92 százalékkal csökken. Ígéretet tett rá, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, egyebek között külföldön is.

Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.

 

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.