Súlyos vízválság fenyegeti a bolygót

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. augusztus 17.

Katasztrófa

A világ vizeinek mindössze 1 százaléka iható.

Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez – hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a vízhiány növekedését többek között az okozza, hogy a népesség leginkább a vízhiányos területeken, Afrikában és Ázsiában bővül. Ezeken a területeken a demográfiai robbanás mellett a globális felmelegedés hatása is intenzívebben jelentkezik – jegyezte meg.

Mint mondta, a világ vizeinek rendkívül kevés, mindössze 1 százaléka iható, a legnagyobb probléma pedig az, hogy ennek jelentős részét, 30-40 százalékát öntözésre használják. A mezőgazdasági termelés és az ipar hihetetlen mennyiségű vizet használ fel, amely végül nem jut vissza az ivóvíz kinyerésére alkalmas körforgásba – fűzte hozzá Juhász Árpád.

A műsorban elhangzott, hogy egy friss tanulmány szerint több mint 17 országban küzdenek rendkívül nagy vízhiánnyal, de további 30 országban is csaknem kritikus a helyzet a klímaváltozás, a vizek pazarló túlhasználata és a környezetszennyezés miatt.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.