Svédországban új csúcsot ért el a járvány, nem ajánlják a közösségi terek látogatását

  • narancs.hu
  • 2020. október 29.

Katasztrófa

Az sem ajánlott, hogy az emberek meglátogassák egymást. Az összejöveteleket 50 főre korlátozták.

Svédországban a csütörtöki legfrissebb adatok szerint újabb csúcsot ért el a koronavírus-járvány terjedése, és emiatt több körzetben azt tanácsolják a lakosoknak, hogy ne használják a tömegközlekedést és a közösségi helyszíneket.

A közegészségügyi intézet tájékoztatójában 24 óra alatt 3254 új, megerősített fertőzés szerepel, ami a legmagasabb adat a járvány kitörése óta. A 10,3 millió lakosú országban nagyjából 121 ezerre teszik a  fertőzöttek összesített számát, és 5943 ember halt meg a betegségben.

Svédországban mindeddig meglehetősen lassan terjedt a vírus más országokkal összehasonlítva - hívta fel a figyelmet Anders Tegnell vezető járványügyi szakember egy sajtótájékoztatón. Szerinte az országban jól működött az "önkéntes korlátozások" rendszere, és sok ember tartotta magát az egészségügyi ajánlásokhoz.

A kórházakban viszonylag alacsony az intenzív kezelésre szoruló betegek száma. Az ilyen célra szolgáló ágyaknak mintegy 15 százaléka foglalt. A legsűrűbben lakott egyes térségekben, így Stockholmban, a fővárosban és Nyugat-Svédország több más városában azonban azt ajánlják az ott élőknek, hogy ne látogassák a bevásárlóközpontokat, múzeumokat, könyvtárakat, uszodákat és edzőtermeket, egyelőre legalább november 18-ig.

Az sem ajánlott, hogy az emberek meglátogassák egymást, ajánlott viszont a távmunka - mondta Tegnell.

Svédországban a járvány ellenére sem zárták be az óvodákat és iskolákat, de 50 főre korlátozták az összejöveteleket, megtiltották az idősgondozók látogatását, és felfüggesztettek egyes éttermi szolgáltatásokat. (MTI)

false

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.