Már szabadalmaztatás alatt az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

  • narancs.hu
  • 2020. április 21.

Katasztrófa

Akkumulátorról és palackról is működik. Alkalmas lehet a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére.

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével közösen alkotta meg a járványkórházakban is könnyen bevethető lélegeztetőgépet, amely alkalmas a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

false

 

Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

A fejlesztésben résztvevő cég és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig.

A tervezéskor fokozottan figyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék. Az első funkcionális deszkamodellt 10 nap alatt építették meg. A második fejlesztés a Semmelweis Egyetemen található aktív műtüdő segítségével lefolytatott tesztsorozatnak köszönhetően sokkal kiforrottabb darab – hangsúlyozta  Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa.

A szabadalmaztatást követően megkezdődhet a magyar találmány sorozatgyártása is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.