Szakértők szerint a 4. oltás általános bevezetése szakmailag jelenleg nem indokolható

  • narancs.hu
  • 2022. január 24.

Katasztrófa

A jelenlegi járványügyi helyzetben, de vannak olyan csoportok, amelyek számára fontosnak tartják.

Közleményben reagált a Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői (KEKSz) a kormány január-13-i, negyedik oltásról szóló bejelentésére. Az állásfoglalást aláíró 11 szakértő (Balkányi László, Cserni István, Duda Ernő, Falus András, Falus Ferenc, Kósa István, Pusztai Erzsébet, Rékassy Balázs, Sarkadi Balázs, Török Zsolt, Vitrai József) szerint

a 4. oltás általános bevezetése szakmailag nem indokolható a jelenlegi járványügyi helyzetben”

Hozzátették, léteznek olyan csoportok, akik számára ők is fontosnak tartják a negyedik oltást, ezek az immunhiányos, vagy immunszuppresszált betegek, azok a 60 év felettiek, akik alapoltásként két Sinopharmot kaptak és azok az egészségügyi dolgozók, akik kiemelt kockázatúnak minősülnek (pl. Covid-osztályon dolgoznak), az idősebb korosztályhoz tartoznak és a legutóbbi oltásuk óta több mint négy hónap eltelt.

A szakértők kitértek arra is, hogy mivel Magyarországon európai viszonylatban magas az oltatlanok száma, ezért inkább az első három oltás beadatására kellene a kormánynak fókuszálnia. Emellett a negyedik oltás sokadlagos kérdésnek minősül, ráadásul jelenleg csak az amúgy is túlterhelt oltóközpontok, illetve háziorvosok terheit növelné.

A KEKSz több olyan intézkedés-javaslatot tett, amik a szakértők szerint nagyobb társadalmi hasznossággal bírnak, jelenleg felülmúlják a negyedik oltás szükségességét:

  • megfelelően viselt FFP2 maszk használatának előírása tömegközlekedési eszközökön, nyilvános és zárt terekben;
  • FFP2 maszk térítésmentes biztosítása a szociálisan rászorulóknak;
  • zárt terű, nyilvános rendezvények résztvevő számának szigorú megszorítása (pl. többezres csarnokokban a befogadóképesség 25 százaléka);
  • legalább heti egy, indokoltság szerint több, lehetőleg nyál mintavételes gyorsteszt térítésmentes biztosítása minden TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár számára;
  • oltópontok átszervezése (betegirányítói, adminisztratív, szakdolgozói, illetve orvosi munkamegosztás racionalizálása);
  • az iskolai hibrid oktatás megteremtése egyidejűleg iskolában tartózkodó tanulók számának tudatos csökkentésével, a helyi megbetegedési arányokhoz igazodóan;
  • COVID EU certificate – Nemzetközi oltási igazolvány használatára, ellenőrzési rendszerére való teljes áttérés, a hitelét vesztett nemzeti védettségi igazolvány felszámolása;
  • a karantén rendelkezések újraszabályozása.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”