Több fázisban emelik majd ki a Dunán elsüllyedt sétahajó roncsait, búvárok már a felderítő merülésre készülnek

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 30.

Katasztrófa

Folyamatosan emelkedik a Duna vize, ami nehezíti a mentést.

Több fázisban emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amelyik szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval, majd elsüllyedt a Parlament közelében – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A mentési munkálatok elején bevezetett fogalomkorlátozást feloldották, de időszakosan korlátozásokra továbbra is kell majd számítani.

Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán Budapesten

Néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek.

Megtalálták a hajóroncsot, egyelőre hét halottról tudni

Egy webkamera rögzítette a dunai hajóbalesetet.

Az elsüllyedt hajó, a Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály közölte, cégük is részt vesz abban a válságstábban, amelyet a baleset után állítottak fel.

Mindeközben megérkezett a Margitszigethez, az elsüllyedt turistahajó közelébe a Magyar Honvédség egyik hadihajója és búvárok készülnek a merülésre – hangzott el csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Közölték, értesüléseik szerint a honvédség szakemberei részt vesznek majd a 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében. Az M1 tudósítója gumicsónakokban búvárokat látott a Margit híd közelében.

Az M1 aktuális csatorna tudósítója azt jelentette, két holttestet a Rákóczi hídnál, egyet pedig az M0-s autópálya déli szakasza közelében találtak meg a vízben.

Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

Másfél éve ugyanott összeütközött már egy sétahajó és egy szállodahajó a Dunán, ahol a szerda esti katasztrófa történt

75 éve nem volt ilyen súlyos hajós baleset az országban.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.