Másfél éve ugyanott összeütközött már egy sétahajó és egy szállodahajó a Dunán, ahol a szerda esti katasztrófa történt

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 30.

Katasztrófa

75 éve nem volt ilyen súlyos hajós baleset az országban.

A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán Budapesten

Néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek.

Megtalálták a hajóroncsot, egyelőre hét halottról tudni

Egy webkamera rögzítette a dunai hajóbalesetet.

A szakember elmondta, 75 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, s akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, ahol szerdán: akkor is egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze.

Az okokról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását – tette hozzá.

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó.

Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom – tette hozzá a szakértő.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd – hangsúlyozta Horváth Imre –, hiszen a hajók mozgását egy "külső feketedoboz" rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.

A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.