Több megyében telítődtek a koronavírusos betegeknek kijelölt kórházak Ukrajnában

  • narancs.hu
  • 2020. október 17.

Katasztrófa

Ha minden kötél szakad, stadionokban állítanak fel betegágyakat.

Telítődnek Ukrajnában a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Harkiv megye és a főváros után már a déli országrészben lévő Odessza megyében is, miközben szombatra ismét megdőltek a korábbi csúcsok hatezer feletti újonnan regisztrált fertőzöttel és százat meghaladó elhunyttal.

Az Odessza megyei kormányzói hivatal egészségügyi osztályának igazgatója közölte, hogy az elmúlt héten erőteljesen felgyorsult a fertőzés terjedésének üteme a régióban. Közölte, hogy ha megtelnek a második és a harmadik hullámban megnyitott kórházak, stadionokban, sportcsarnokokban és egyéb, nem egészségügyi létesítményekben készülnek betegágyakat felállítani.

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatok alapján az elmúlt napon 6410 új esettel 293 641-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 109 újabb halálos áldozattal 5517-re. Eddig 124 113-an gyógyultak meg, viszont jelenleg már 164 011 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján kiemelte, hogy előző nap kiemelkedően sok, 1089 beteget kellett kórházba szállítani. Elismerte, hogy noha az elmúlt napon rekordszámú, több mint 36 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, sok helyen, főként egyes nagyvárosokban sorokban várakoznak az emberek tesztelésre. Kérte, hogy a kockázati csoportokba tartozók, köztük a hatvan évesnél idősebbek, ha feltétlenül nem szükséges, ne menjenek el otthonról. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”