Ukrajnában nagyon gyorsul a vírus terjedése

  • narancs.hu
  • 2020. november 14.

Katasztrófa

12,5 ezer fertőzött beteget regisztráltak egyetlen nap alatt.

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után három napon döntve meg a korábbi csúcsot, szombatra már több mint 12,5 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a halálos áldozatok száma pedig átlépte a 9,5 ezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon az előző napi csúcsot is meghaladó, 12 524 esettel 525 176-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 191 áldozattal 9508-ra. Eddig 238 811-en gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 276 857-re emelkedett.

Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban megint ezer fölötti új beteget jegyeztek fel előző nap, velük eddig már csaknem 49,7 ezer fertőzöttet igazoltak Kijevben, az elhunytak száma pedig 950-re nőtt.

Az elmúlt napon is sok, 1525 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Eközben életbe lépett a kormány által elrendelt úgynevezett hétvégi karantén, amely alapján az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon, illetve a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet. Egyúttal a kormány megszüntette a korlátozások adaptív, azaz régiónként eltérő jellegét is, mostantól az egész országban a korábbi "narancs" besorolásra vonatkozó szabályozások vannak érvényben.

Több vidéki nagyváros, az ország nyugati részén Lviv, Ternopil, Zsitomir, Ivano-Frankivszk, továbbá Cserkaszi, valamint a kelet-ukrajnai Dnyipro helyi vezetése bejelentette, nem vezetik be a hétvégi karantént, hiába figyelmeztetett Denisz Smihal miniszterelnök, hogy a rendelet végrehajtása kötelező. Kijev városvezetése viszont engedelmeskedett. A romániai határnál lévő Csernyivciben több száz vállalkozó útelzárással tiltakozott szombaton a hétvégi karantén bevezetése ellen. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.