Van olyan koronavírusos beteg gyerek is, akit lélegeztetni kell a a Heim Pál Gyermekkórházban

  • narancs.hu
  • 2021. december 12.

Katasztrófa

Csak akkor nem javasolják a gyerekeknek a koronavírus elleni oltást, ha valaki 3-6 hónapon belül volt igazoltan covidos.

Bár valóban ritkábban, de jelentkeznek súlyos tünetek a koronavírussal fertőzött gyerekeknél is. Egyáltalán nem igaz tehát, hogy a gyereknek nincs szüksége oltásra, mert könnyedén átvészelik a fertőzést – mondta a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézmény főorvosa a Spirit FM Aktuál című műsorában. 

Dr. Mészner Zsófia hozzátette jelenleg is van olyan beteg az intézményben, akit lélegeztetni kell.

„Ha van hatékony védőoltás, akkor a gyerekeknek is emberi joguk, hogy ne kelljen kipróbálniuk egy betegséget, ha elkerülhetik”

– mondta a főorvos. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha enyhébb tünetekkel is vészelik át a gyerekek a fertőzést, rájuk ugyanúgy veszélyes a hosszú Covid, amiről még keveset tudni.

Arról is beszélt Dr. Mészner Zsófia, hogy világszerte már 6 milliárd védőoltást adtak be, már tudjuk, hogy nem kell félni tőle. A vakcinákra való túlérzékenység rendkívül ritka, gyerekeknél csak abban az esetben nem javasolják az oltást, ha 3-6 hónapon belül volt igazoltan koronavírusos.

 Mint ismert, már lehet regisztrálni az 5-11 éves korosztályt is a koronavírus elleni oltás beadására. Időpontot azok azok a szülők tudnak foglalni, akik hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették (ez pár napot igénybe vehet). A gyermekek oltása december 15-én szerdán kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon.

(Spirit FM)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.