Aruszki megszállás - mint tény - oly mértékben volt mérgezett reláció, mitologizált valóság, hogy Potemkin-falvaik mintájára néhány száz katonának álcázott titkos KGB-ügynökkel is simán fenntarthatták volna a légiós fenyegetés látszatát. Ettől persze mahorkaízűre keseredett mindazok szájíze, akiknek a magyar-orosz szellemi vagy kulturális kapocs jelentett valami fontosat.

Aruszki megszállás - mint tény - oly mértékben volt mérgezett reláció, mitologizált valóság, hogy Potemkin-falvaik mintájára néhány száz katonának álcázott titkos KGB-ügynökkel is simán fenntarthatták volna a légiós fenyegetés látszatát. Ettől persze mahorkaízűre keseredett mindazok szájíze, akiknek a magyar-orosz szellemi vagy kulturális kapocs jelentett valami fontosat.

Pilinszkytől Dosztojevszkijig, Németh Lászlótól Ljubimovig, Szmoktunovszkijtól Ascher Tamásig, a kaposvári színházig. Nyikita Mihalkov és Tarkovszkij hazai kultuszáig, Török Endre alapvető tanulmányaitól Szilágyi Ákos és russzista társai munkásságáig - kapásból sorolható, hogy geopolitikai balsorsunk ellenére, nálunk hányan hányféleképp folyamodtak a nagy szláv medve agyfutamaihoz, morális mintázataihoz, művészetéhez. Érthető: egy földrésznyi baromállat alkotói töpreng(het)nek az úgynevezett végső kérdéseken (ennyiben szabadon).

Ma, úgy tűnik, a szakspecialistákon kívül alig érdekelnek valakit. Sikerlistán nincs orosz könyv. Mozikban keresve se találni menő ruszki (grúz, örmény) filmet. Hálásnak kell lennünk, hogy a Duna Televízió vásárolt jókora zsáknyit, a finom nézőkre gondolva, a késő esti sugárzás kulturált töltelékéül. Ez okból ment kétszer egyheti bontásban Alekszandr Szokurov portréfilmje a 80. életévét (tavalyelőtt!) ünneplő Szolzsenyicinről.

Még él és dolgozik a mester? És kicsoda ez a filmes? - hallom a kérdéseket.

Szokurov démoni alkat

Tarkovszkij nemzedékének azonnal betiltott tagja (nálunk talán négy opusa ment klubvetítésen), s úgy tudnám mozgóképi látomásait körülírni, szemléltetni, hogy ha a Sztalker "Zónán inneni alvilági jeleneteit" egy képzelt skálán mínusz 37-el jelölnénk, akkor emez ismeretlen ördögi szcénái mínusz 71 körül tartanak. Egy Raszkolnyikov-parafrázisában szinte kioltja a filmidőt, semmissé formálja a teret, kirántja lábunk (szemünk) alól a talajt, odúkból és kazamatákból sötétlő-émelyítő labirintusba gabalyít, ahol a drámai találkozások "érvénytelenek", ahol Szonya kurvatársnői és ügyfeleik a Jelenések Szakadékába ugrálva végeznek romlott életükkel, ahol a gyilkos lázverten bolyong, nem tudva, hogy már bűnhődése időtlen idejét tölti.

Szokurovot Európa nyugati felén magasan jegyzik. Ez persze nem érv. ´k, mint már annyiszor, megtehetik, hogy a pánszláv művészek őrült ideológiáitól, túlhabzásaitól elhatárolódva, a vízióikra figyeljenek. A portréfilmben Szolzsenyicin a vezérürü, Szokurov az ő alázatos kiszolgálója. De nem kliense, mert hittel cselekszik. Képes érzékeltetni a stáb feszült várakozását, amíg a mi Nobel-díjas sztarecünk nem végez napi penzumával. Azután lejön az öreg a dácsa alsó szintjére, dinamikus, titokzatos. És egyszerű, mint minden körülötte. A felesége (élettárs, mindenes, titkárnő, korrektor, nyomdai kiadó, az egykori rabtársak segélyügyintézője). Sztereó rádió komolyzene hallgatásához, írógép, rögzítős telefon, radiátor, konyhasarok, ahol az író krumplit főzdögél magának, könyvek, könyvek, kéziratok.

Puritán otthon a késve berendezett élet számára (öt év háború, húsz év Gulág, rákkórház, húsz év emigráció után).

Folyamatos társalkodás helyett

tíz percig bámulnak egy óriásfenyőt

Erdei sztákkátó. A filmes előhozakodik az örök emberi kegyetlenség témájával. A sztarec elhárítja. Más is van: például a madárdal itthon, orosz földön sokszólamú, az amerikai Vermontban szegényes. A nyilvános bűnbánatnak (amit közreadott) torz és fojtott volt a visszhangja. Versztányi újabb szünet. Mínusz harmincöt fok volt a legnagyobb hideg, amikor munkára hajtották - saroglyával, de átlagos nap volt, akkor szólalt meg benne az Ivan Gyenyiszovics eszmecsírája.

Író: Fiatal korban meghalni méltánytalanság, de senki sem sejtheti, mekkora élet méretik ki neki. Filmes: Ön hogy érzi, a lelke vagy a testi világa maradt fiatalabb a koránál? (Több tonnányi csend) Író: Nem tudom.

A magunkfajta európai néző már csontig rágja a körmét, hogy ezek tematikusan mennyire nem aknázzák ki az interjúidőt, illetve hogy a maguk módján meghitt rejtekezésbe burkolják a modernségről, a historikumról, a hitről alkotott 19. századi tradicionális ihletésű világképüket. Gogol, Dosztojevszkij, Goncsarov, Csehov neve elhangzik, de Tolsztojé nem (gyanús lenne a szerepmodell?). Bizonyos ódon igekötők használatán összekocódnak. Szent-Peterszburg (környéke még mindig Leningrád, hahaha) azonban maradjon csak Pityer!

Irodalomégetés

A Gulág-tortúra nyitányakor elégették Szolzsenyicin két, jegyzetekkel teleirkált füzetkéjét. Mi volt az, vallja az aggastyán-szemtanú, a lángoló kézirathalmokhoz, mások hamuvá pörzsölt életművéhez képest? Elpusztították irodalmunkat. Csend. Szokurov is hozzátehetné a magáét, inkább hallgat. Képen kívül hallgat, nehogy tolakodóvá váljon.

Nincs kedvem definiálni, miféle őskövületek ezek. Talán sorstúltengésben szenvednek, viszont nem nyavalyognak, nem handabandáznak, nem játsszák az eszüket történelmük színpadán - erőlködés nélkül hitelesek.

Dániel Ferenc