Rembetika

  • 2001. január 18.

Képzőművészet

a fénykorában, akik a görög kikötővárosokban érezték magukat otthontalanul.
a fénykorában, akik a görög kikötővárosokban érezték magukat otthontalanul.AXX. század kezdetén az úri és középosztálybéli közönség inkább a könnyed bécsi és olasz stílusokhoz vonzódott; a görög, a balkáni és a keleti hagyományt a szegénység éltette tovább, no meg a történelem: nevezetesen a görög-török háborút lezáró lausanne-i békeszerződés. Melynek értelmében Törökország 1923-ban visszakapta (a négy évvel korábban elveszített) Kelet-Trákiát és Szmirnát, no és vallási-nemzetiségi alapon "cserevándorlásra" kényszerült a lakosság: kábé négyszázezer muzulmánnal csökkentve és másfél millió kereszténnyel növelve Görögország népességét. Ne kelljen mondanom, túlzsúfolttá váltak a tengerparti nagyvárosok, nőtt a munkanélküliség, romlott az élet, gazdagodott a nyomorúság.

A török menekültek természetesen magukkal hozták akkoriban közkedvelt kávéházi zenéjüket, az amanédhest (vagy másként: café amant) is. Hanem a török muzsikusokat nem is annyira a kávé, inkább a hasis inspirálta, s e szokásukat megőrizve mintegy példát mutattak görög kollégáiknak. A török-görög zenék találkozásából így jött létre s terjedt el a pireuszi, athéni, szaloniki hasisfüggő-kávézókban a rembetika (vagy másként: rembetiko, vagy másként: rembétika), a görögök bluesa.

A harmincas években, mondhatni: a fénykorában, megvoltak már a világsztárjai, akik egészen tisztességes felvételeikről ma is hallhatók. Mindenekelőtt Rosa Eskenazi, aki 1922-ben kötött ki Athénben; s énekelt a kávézókban kisebb adományokért, amíg fel nem fedezte a zeneszerző-producer Panayotis Tundas. Ekkortól készítette lemezeit, harminc éven át, s alighanem a legnépszerűbb görög énekesnőként távozhatott 1981-ben. Az énekesnők közül még Rita Abatsi és Marika Papagika emelkedett ki, míg az énekesek közül Markos Vamvakarist illette meg "a rembetika keresztapja" cím. ´ Syros szigetén született, ahol előbb a szövőgyárban dolgozott, majd újságot árult, de tizenöt éves korára besokallt, és nekivágott az ígéret Pireuszának, a csavargók, prostik, narkósok felkapott kikötőjének. Ott hallott buzukit először, de hat hónap kellett csak, hogy kísérni tudja a dalait. Markos egyébként nem tartotta magát nagy énekesnek, ezt a szerepkört átengedte inkább annak a három rendkívüli tehetségű szerző-énekes-muzsikusnak - Batisnak, Stratosnak és Artemisnek -, akikkel a Pireás Quartetet alkotta. Hogy melyikük volt a legkülönb, az megmondhatatlan, de a legtragikusabb sorsú Artemis lehetett, aki huszonkilenc éves volt, amikor buzukijával a kezében egy kávéház előtt találták holtan. És aki A dzsanki panaszában ezeket a sorokat írta kilenc évvel korábban:

"Mióta csak szívni kezdtem, / Kivet a világ magából. / Nem tudom, hogy mit tegyek. / Bárhová állok, bárkivé válok, / Csak bántanak az emberek. / Nehezen viseli a lelkem, / Hogy csak >>egy dzsankinakH

A harmincas évek vége, Metaxász tábornok katonai diktatúrájának kora megrázta a rembetikát: Szaloniki kivételével, ahol a rendőrkapitány rembetikarajongó volt, bezárták a kávéházakat, és cenzúrázták a szívós szövegeket, arra törekedve, hogy a rembetikából - olasz ízekkel fűszerezett, nyugati hangszerelésű - polgári irányzatot faragjanak. Ennek az új, fékezett habzású változatnak az ismertebb "hősei" közül Vassilis Tsitsanis, Sotiria Bellou és Marika Ninou nevét említi az irodalom, őket követte a hetvenes években a revival nemzedéke.

Amelynek ugyancsak nem volt könnyű dolga. Az 1967-től ´74-ig uralkodó katonai hunta számára éppoly elfogadhatatlan volt a rembetika-nosztalgiából kitűnő szabadságvágy, mint az azt követő szocialista kormányzat számára. A politikai dalok és a Mikis Theodorakis-féle "magas művészet" árnyékában bontakozott hát ki az új rembetika, amelyre a világszerte jellemző népzenei mozgalomhoz hasonlóan éppúgy hatott a "vissza a gyökerekhez" irányzéka, mint a 80-as évek stiláris követelményeinek való megfelelés. A rembetika-revival sztárjainak felvételein így egyszersmind a görög könnyűzenei új hullám útkeresése is tetten érhető: a folk, a pop és a rock, illetőleg a keleti és nyugati hangszerelés határai között. De haladhattak bármerre, az már bebizonyosodott, hogy a rembetika személyességének varázsa nem megkerülhető. A zenekarok közül az Oposthogromiki Kompania volt 1987-es felbomlásáig az egyik legjelesebb - nevükkel, mely retrográdot jelent, cukkolva a kommunistákat -, már csak azért is, mert korábban ebben énekelt Eleftheria Arvanitaki. Görögország három vezető énekesnőjének - kívüle még Savina Yannatou és Melina Kana - egyike ő, 1984 óta megjelenő szólólemezein jelentős rembetikafelhozatallal. (Az örmény Ara Dinkjiannal készített Meno Ektos ugyan nem rembetika, erről viszont tavaly a World music 100 lényeges CD-je között emlékezett meg Simon Broughton.) A hetven-nyolcvanezres stadionokat megtöltő Yiorgos (vagy másként: George) Dalaras - a "görög Bruce Springsteen", híres pireuszi rembetika-buzukis fia - ugyancsak kulcsfigura a rembetikában és szupersztár a görög új hullámban - nem beszélve Al Di Meolával vagy Goran Bregovictyal közös ügyeiről -, az ő 1975-ös Peninda Khronia Rembetika Tragoudhi albuma volt a revival első kiadványa.

Persze nem kizárt, hogy az igazira még várni kell.

Marton László Távolodó

Korai rembetika: Café Rembetika (Nascante), Greek-Oriental Rembética (Arhoolie); Rosa Eskenazi: Roza Eskenazi 1933-1936 (Heritage); Rita Abatzi: Rita Abatzi 1933-1938 (Heritage); Markos Vamvakaris: Markos Vamvakaris, Bouzouki Pioneer (Rounder); Rembetika-revival: Eleftheria Arvanitaki: The Very Best of, 1989-98 (Mercury) és Ektos Programmatos (Mercury); Glykeria: Me ti Glykeria stin Omorfi Nhykhta (Lyra); Yiorgos (George) Dalaras: Peninda Khronia Rembetika Tragoudhi (Minos); Stratos Xarhakos and Nikos Gatsos: Rembétiko (filmzene; CBS)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.