Rembetika

  • 2001. január 18.

Képzőművészet

a fénykorában, akik a görög kikötővárosokban érezték magukat otthontalanul.
a fénykorában, akik a görög kikötővárosokban érezték magukat otthontalanul.AXX. század kezdetén az úri és középosztálybéli közönség inkább a könnyed bécsi és olasz stílusokhoz vonzódott; a görög, a balkáni és a keleti hagyományt a szegénység éltette tovább, no meg a történelem: nevezetesen a görög-török háborút lezáró lausanne-i békeszerződés. Melynek értelmében Törökország 1923-ban visszakapta (a négy évvel korábban elveszített) Kelet-Trákiát és Szmirnát, no és vallási-nemzetiségi alapon "cserevándorlásra" kényszerült a lakosság: kábé négyszázezer muzulmánnal csökkentve és másfél millió kereszténnyel növelve Görögország népességét. Ne kelljen mondanom, túlzsúfolttá váltak a tengerparti nagyvárosok, nőtt a munkanélküliség, romlott az élet, gazdagodott a nyomorúság.

A török menekültek természetesen magukkal hozták akkoriban közkedvelt kávéházi zenéjüket, az amanédhest (vagy másként: café amant) is. Hanem a török muzsikusokat nem is annyira a kávé, inkább a hasis inspirálta, s e szokásukat megőrizve mintegy példát mutattak görög kollégáiknak. A török-görög zenék találkozásából így jött létre s terjedt el a pireuszi, athéni, szaloniki hasisfüggő-kávézókban a rembetika (vagy másként: rembetiko, vagy másként: rembétika), a görögök bluesa.

A harmincas években, mondhatni: a fénykorában, megvoltak már a világsztárjai, akik egészen tisztességes felvételeikről ma is hallhatók. Mindenekelőtt Rosa Eskenazi, aki 1922-ben kötött ki Athénben; s énekelt a kávézókban kisebb adományokért, amíg fel nem fedezte a zeneszerző-producer Panayotis Tundas. Ekkortól készítette lemezeit, harminc éven át, s alighanem a legnépszerűbb görög énekesnőként távozhatott 1981-ben. Az énekesnők közül még Rita Abatsi és Marika Papagika emelkedett ki, míg az énekesek közül Markos Vamvakarist illette meg "a rembetika keresztapja" cím. ´ Syros szigetén született, ahol előbb a szövőgyárban dolgozott, majd újságot árult, de tizenöt éves korára besokallt, és nekivágott az ígéret Pireuszának, a csavargók, prostik, narkósok felkapott kikötőjének. Ott hallott buzukit először, de hat hónap kellett csak, hogy kísérni tudja a dalait. Markos egyébként nem tartotta magát nagy énekesnek, ezt a szerepkört átengedte inkább annak a három rendkívüli tehetségű szerző-énekes-muzsikusnak - Batisnak, Stratosnak és Artemisnek -, akikkel a Pireás Quartetet alkotta. Hogy melyikük volt a legkülönb, az megmondhatatlan, de a legtragikusabb sorsú Artemis lehetett, aki huszonkilenc éves volt, amikor buzukijával a kezében egy kávéház előtt találták holtan. És aki A dzsanki panaszában ezeket a sorokat írta kilenc évvel korábban:

"Mióta csak szívni kezdtem, / Kivet a világ magából. / Nem tudom, hogy mit tegyek. / Bárhová állok, bárkivé válok, / Csak bántanak az emberek. / Nehezen viseli a lelkem, / Hogy csak >>egy dzsankinakH

A harmincas évek vége, Metaxász tábornok katonai diktatúrájának kora megrázta a rembetikát: Szaloniki kivételével, ahol a rendőrkapitány rembetikarajongó volt, bezárták a kávéházakat, és cenzúrázták a szívós szövegeket, arra törekedve, hogy a rembetikából - olasz ízekkel fűszerezett, nyugati hangszerelésű - polgári irányzatot faragjanak. Ennek az új, fékezett habzású változatnak az ismertebb "hősei" közül Vassilis Tsitsanis, Sotiria Bellou és Marika Ninou nevét említi az irodalom, őket követte a hetvenes években a revival nemzedéke.

Amelynek ugyancsak nem volt könnyű dolga. Az 1967-től ´74-ig uralkodó katonai hunta számára éppoly elfogadhatatlan volt a rembetika-nosztalgiából kitűnő szabadságvágy, mint az azt követő szocialista kormányzat számára. A politikai dalok és a Mikis Theodorakis-féle "magas művészet" árnyékában bontakozott hát ki az új rembetika, amelyre a világszerte jellemző népzenei mozgalomhoz hasonlóan éppúgy hatott a "vissza a gyökerekhez" irányzéka, mint a 80-as évek stiláris követelményeinek való megfelelés. A rembetika-revival sztárjainak felvételein így egyszersmind a görög könnyűzenei új hullám útkeresése is tetten érhető: a folk, a pop és a rock, illetőleg a keleti és nyugati hangszerelés határai között. De haladhattak bármerre, az már bebizonyosodott, hogy a rembetika személyességének varázsa nem megkerülhető. A zenekarok közül az Oposthogromiki Kompania volt 1987-es felbomlásáig az egyik legjelesebb - nevükkel, mely retrográdot jelent, cukkolva a kommunistákat -, már csak azért is, mert korábban ebben énekelt Eleftheria Arvanitaki. Görögország három vezető énekesnőjének - kívüle még Savina Yannatou és Melina Kana - egyike ő, 1984 óta megjelenő szólólemezein jelentős rembetikafelhozatallal. (Az örmény Ara Dinkjiannal készített Meno Ektos ugyan nem rembetika, erről viszont tavaly a World music 100 lényeges CD-je között emlékezett meg Simon Broughton.) A hetven-nyolcvanezres stadionokat megtöltő Yiorgos (vagy másként: George) Dalaras - a "görög Bruce Springsteen", híres pireuszi rembetika-buzukis fia - ugyancsak kulcsfigura a rembetikában és szupersztár a görög új hullámban - nem beszélve Al Di Meolával vagy Goran Bregovictyal közös ügyeiről -, az ő 1975-ös Peninda Khronia Rembetika Tragoudhi albuma volt a revival első kiadványa.

Persze nem kizárt, hogy az igazira még várni kell.

Marton László Távolodó

Korai rembetika: Café Rembetika (Nascante), Greek-Oriental Rembética (Arhoolie); Rosa Eskenazi: Roza Eskenazi 1933-1936 (Heritage); Rita Abatzi: Rita Abatzi 1933-1938 (Heritage); Markos Vamvakaris: Markos Vamvakaris, Bouzouki Pioneer (Rounder); Rembetika-revival: Eleftheria Arvanitaki: The Very Best of, 1989-98 (Mercury) és Ektos Programmatos (Mercury); Glykeria: Me ti Glykeria stin Omorfi Nhykhta (Lyra); Yiorgos (George) Dalaras: Peninda Khronia Rembetika Tragoudhi (Minos); Stratos Xarhakos and Nikos Gatsos: Rembétiko (filmzene; CBS)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.