Felvonulás : Anno decibel

szerző
DJ Minek
publikálva
2001/33. (08. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

a díszmenet, s körülöttük nyilván önfeledt dolgozók és tanulók teszik tömegesen azt, amit ilyenkor tenniük kell. Annál is inkább, mert a szeretet nyara után általában a gyűlölet tele szokott eljönni.

a díszmenet, s körülöttük nyilván önfeledt dolgozók és tanulók teszik tömegesen azt, amit ilyenkor tenniük kell. Annál is inkább, mert a szeretet nyara után általában a gyűlölet tele szokott eljönni. Ama kedves népszokás, melynek során libasorban vonuló kamionokról áradó pattogós indulókra fiatalok százezrei ropnak, pörögnek és fürdenek egymás aurájában, természetesen a németektől származik - a tágas terek kitöltésének eme sajátos módja egyaránt felvet néminemű kultúrantropológiai, proxémikai és higiéniai problémákat, ám ez legyen a néprajzosok és a szemetesek baja.

Verecke híres útja

Eleink csak mondták hazugul és álságosan, hogy ex oriente lux, de rendre az ellenkezőjét tették (s ha véletlenül nem, hát nem), a gesunkenes Kulturgut meg csak sodródott felénk, jött szelek szárnyán, együtt az óceáni nedves légáramlatokkal, majd Dévénynél (utóbb Hegyeshalomnál) bekopogott: aztán szabad-e? Hát persze, faszi, csak rád vártunk évek óta, törj be, tégy magadévá, azután úgyis elfelejtünk, mert jön a következő. A sovinizmus e tekintetben fölösleges és egyben értelmetlen is: a kubizmus, az expresszionizmus, a neopozitivizmus, a jazz, a rock and roll, a húzós gitárzene, a bólogatós triphop és a per definitionem kamionos techno nem magyar találmányok (ismételten felhívnánk a figyelmet Bicsérdy Béla transzcendentális makrobiotikai munkásságára - legyünk büszkék rá, hogy legalább a bicsérdizmus autochton magyar alkotás, kár, hogy névadó, amint tudott, meglépett tőlünk). Ne siránkozzunk hát: lényeg, hogy értelmesen tudjuk folytatni a haladó hagyományt, s mint Konfucius mondta: nem szégyen másoktól tanulni, ha később kapaszkodtunk is a kocsira, egy idő után akár a bakon is ülhetünk (ez akkor is örök élmény, ha a többiek közben leszálltak). A mintául és etalonként szolgáló német fesztivál, a berlini Love Parade idén mintha csekélyebb érdeklődést keltett volna, de mindez mit sem számít - jön a késő gótika, az utóbarokk, most ez a júgendstíl ohne fűrész, a haladó ifjúság szereti, a többieket meglepi, pénzbe meg ha kerül is, nyilván visszajön, ha mást nem, elköszönni.

A finnyásak folyton csak a zajt, meg a szemetet emlegetik, mintha Budapest, te csodás, nem volna valamiféle világváros, bokréta a bézbólsapka mellé tűzve, melyet dévajul szemébe húz a mozdulatlan mozgató, aki csak áll, ütemesen ringatózik, csuklóból pörgeti a lemezt, s csak néha veszi vissza a sebességet.

Seregek élén

Ennél sokkal fontosabb megfigyelni azt a sajátos áramlást, örvényekkel elegy anyagmozgást, amely egy Bernoullit is transzba ejtett volna, ha szerencsésebb világba születik, és kiválasztottként felkapaszkodhat egy Rába platójára. Az exhibíció kölcsönös és kötelező: egy egész világ látja, ahogy lassabb-gyorsabb ringatózás kíséretében végiglejtesz az allén, szigorúan a kipufogóra tapadt légzőszervekkel, lassan elsuhannak melletted az Andrássy út legendás és hírhedt házszámai, nyomaid az előző napi maldív követség féknyomát követik egészen a Hősök teréig, ott fordulás derékszögben jobbra, irány a Felvonulási tér, s már csak az egykori dísztribün hiányzik, ahonnan jelenkori notabilitásaink harsogó jókedvvel köszönthetnék a szebb magyar jövőt építő dolgozók táncát. A folyamat némileg persze a körmenet profán parafrázisa is, ezúttal ereklyék nélkül, bár az augusztusi délutánban delirálók szeme előtt néha feltűnik a Szent Jobb délibábja, amint éppen belenyúl a keverőpultba, és lassan áthúzza a krosszfédert. Fent a dídzsék is álmot látnak: éppen ágyútalpon vontatják őket, mint egy halott miniszterelnököt, előttük megvadult frontharcosok bugiznak, s minden mozdulatukra megcsörren megannyi rendjel.

A búcsú oly nehéz

Meglehet, mindez csak magyar sajátosság, de a kies és tágas Felvonulási térre érkező kamionok szépen, sorban beállnak egymás mellé és mögé, majd megpróbálják rendre túlharsogni egymást, mindenki a maga portékáját, a sok nép meg csak jön, bámul, ha tetszik, táncra perdül, ha megunja, odébb áll, szemeivel a céllövöldét keresi, s látatlanban már tükrös szívet választ babájának. Iszonyú s egyben felemelő érzés bent hömpölyögni a tömegben, mely sűrű mint a gaz: lehúz, altat, befed, kiszívja az energiádat, közben készségesen ad a magáéból: ha eddig nem tudtátok, hát ily szörnyű a nép, ha csak jön és jön, és már nem is kér, mert kap kérés nélkül is, hogy csak úgy dől befelé orron-szájon át a sok decibel. Akinek ennyi sem elég, az csalhatatlan érzékkel kiválasztja azt a pontot, ahonnan egyszerre három-négy plató zajai érzékelhetők, az interferencia néha egészen megdöbbentő pillanatokat produkál: a hallgató ilyenkor átérzi, milyen lehet a pokolra kerülni, s egész nap az ördög elkúrt keveréseit hallgatni. Az ilyen pontok amúgy nem is túl ritkák, így hát jól teszi, akit illet, ha közel húzódik valamely hangfalhoz, és nem mozdul onnan, míg csak ki nem fogy belőle a bpm. Azután csak néznek felfelé sóvárogva és irigyen, hej, ha én is köztetek lehetnék, aranyos vitézek, panyókára vetett fülessel, pajzsként maguk elé tartott bakelittal, azután pakolás, egyre csak pakolás, jellegzetes hogy volt, hogy volt kézmozdulatok, ahogy a tévén láttuk a királyi pártól, s az ember rettenetesen büszke, hogy kiemelkedhetett az alaktalan masszából, s most fölé tornyosul, mint virrasztó éji felleg, nincs remény és nincs félelem, hisz kakasszóra úgy is eliramlik minden gonosz lélek.

A tanúk egyöntetűen állítják: nincs jobb annál, mint ha egy ütemre döbögünk, s észre sem vesszük a napszakok váltakozását: kezdi az ember tikkasztó melegben, azután lassan bealkonyul, és a nap, mint izzó narancsvörös diszkógömb, alábukik, de a táncolókat ez mit sem érdekli: az ég bíborról kékeslilába, majd tintafeketébe vált, pufogó basszusmenetek kíséretében feltűnnek a csillagok, ám a nép ekkor már csak magába néz, s együtt gondol egy nagyot. A kamionok platója mögött lacikonyha és söröspult, a lakosság mulat, a grófok agarásznak, ömlik a mustár, gurul a vurstli, aztán valamivel tíz előtt nagy-nagy csöndesség támad, durrannak a petárdák, a lakosság apraja-nagyja pedig ámultan figyeli a csodát, melyet évente ha hússzor-harmincszor láthat, azután vége, lehet hazamenni vagy tovább pörögni, immár izolált helyszíneken, zavarásmentesen. Idén a Népstadion körül elterülő három csarnokba várják a nyugtalanokat, a többiek csöndben hazamennek, és a kemencesutba rejtik a bennük élő tömeget.

DJ Minek

szerző
DJ Minek
publikálva
2001/33. (08. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...